BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Olcsóbb a hosszabb légi út

Az új EU-tagok komoly kihívást jelentenek majd az uniós légiforgalmi irányítóknak. Az osztrák Austrocontrol (AC) légiforgalmi szolgálat tapasztalatai szerint egyre több légitársaság dönt úgy, hogy Ausztria helyett Csehországon repül át, mivel a hosszabb út többletköltségeinél is nagyobb a légiirányítási díjak eltérése - állítja a Die Presse című osztrák lap. Az AC ma 71,71 eurót kér a légi közlekedés biztosításáért, miközben a cseh ár 30,39 euró. (Magyarországon 37,93 eurót számítanak fel.) Jórészt alighanem ennek is köszönhető, hogy az első negyedévben Ausztriában 7, Csehországban viszont 20 százalékkal nőtt a légi forgalom.

Az osztrák cég vezetése ezért költségcsökkentést tervez, így például nem pótolják a távozó munkatársakat. Reményeik szerint áraik 2-3 esztendő múlva már 60 euró környékére süllyedhetnek. Az egységes európai égbolt öt éven belül esedékes létrehozásától várt hatékonyságjavulás ugyancsak hozzájárulhat a költségek mérséklődéséhez. Az AC emellett szorosabb együttműködésre törekszik a szomszédos országok légiforgalmi szolgáltatóival is. Így szó lehet akár a pozsonyi és a budapesti szervezetekkel közös vállalkozások létrehozásáról. Az egyes tagállamok éves központi útvonaldíját az Eurocontrol útvonaldíj-bizottsága határozza meg júniusban és novemberben, amelyen a légitársaságokat képviselő szervezetek képviselői - IATA, ERA - is megjelennek. Az útvonaldíjakat úgy határozzák meg, hogy ez az összeg száz százalékban fedezze a légiforgalmi szolgáltatás biztosításának költségeit. Az egyes országokra megállapított útvonaldíjak között mutatkozó különbségek így a felmerülő költségek eltérő mértékéből, valamint a légi forgalom nagyságából adódnak.

Hazánk uniós csatlakozása nincs hatással az útvonaldíj összegére, hiszen azt mindig az adott évre határozzák meg, és abban csak az adott szolgáltató költségeit ismerik el - mondta Hackl Mónika, a Hungarcontrol szóvivője. Mint kifejtette: régóta napirenden van az európai légiforgalmi szolgáltatók közötti szorosabb együttműködés kialakítása, ám még sem a résztvevők köre, sem pedig a részvétel feltételei nem véglegesek. (JP-SzGy)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.