BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Többletteher a dráguló gázolaj

Milliárdos nagyságrendű költségnövekedést prognosztizál a mezőgazdasági ágazatban az olajár-emelkedés következményeként Krista István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) tanácsosa. Mint mondta, az ágazat gáz- és tüzelőolaj-felhasználása éves szinten megközelítőleg 400 ezer tonnát tesz ki, ennek nagyobb hányadát, 300 ezer tonnát azonban májustól, azaz a mezőgazdasági munkák dandárjának végzésekor használják föl. Így értelemszerűen a többletköltségek is ebben az időszakban jelentkeznek.

Krista István arra nézve nem mert jóslásokba bocsátkozni, hogy a termelők többletköltségeiket milyen mértékben hárítják majd tovább, hiszen mint fogalmazott: nagyon sok függ attól, hogy milyen lesz az idei termés, és milyen lesz a piaci kereslet. Annyi azonban bizonyos - mondta -, hogy az olajár-emelkedéssel jelentkező többlettköltségeket egészében nem lesznek képesek az ágazat szereplői kigazdálkodni.

A mezőgazdasági ágazat legnagyobb gázolaj-fogyasztói az erőgép, az önjáró munkagép, valamint a szállítókapacitások üzemeltetői. A korábbi évekhez viszonyítva ugyanakkor csökkent a terményszárítók fűtőolaj-felhasználási igénye, legalábbis abban az ütemben, ahogy gázüzeműre állították át szárítóikat.

Nyilvánvalóan megjelenik a petrokémiai termékek árában is az a költségnövekedés, amelyet a mostani olajár-emelkedés generál, ám ennek sem a mértéke, sem pedig időbeli ütemezése nem jósolható meg ma még - közölték az ágazatot ismerő szakértők. Mivel a vegyipar nemcsak alapanyagként, de energiaforrásként is olajszármazékokat hasznosít, a költségek növekedése mindkét oldalon jelentkezhet. Ugyanakkor a petrokémiai termékek úgynevezett ciklikus áruk, így az árképzésben a költségek mellett döntően a keresleti viszonyok is meghatározóak.

A Nemzetközi Magánfuvarozók Ipartestületének (NiT) logisztikai szervezete, a NiT-Log Kft. ügyvezető igazgatója, Kapcsos Károly szerint a magyar fuvarozópiacon "enyhén" növekszik a kínálat, s ebben a helyzetben nemigen lehet érvényesíteni a költségnövekedést. A csatlakozás óta a nemzetközi fuvarozásban a szlovák és a lengyel versenytársak is megjelenhetnek Magyarországon, s ha Szlovákiában tankolva jönnek hozzánk rakodni, az olcsóbb üzemanyag révén még előnnyel is indulhatnak. Ennek alapján vetette fel Dittel Gábor, az ipartestület főtitkára tegnapi találkozóján Vámosi Nagy Szabolcsnak, az adóügyekért felelős helyettes államtitkárnak, hogy csökkentsék az üzemanyagok jövedékiadó-tartalmát.

A magyar fuvarozók versenyképességét az is csökkenti, hogy Ukrajnából, Romániából jövet legfeljebb 200 liter üzemanyaggal léphetik át a határt, míg ez nem vonatkozik az említett országok vállalkozóira. Ezért ennek eltörlését is kérte a NiT az államtitkártól. A magas adótartalom arra készteti a kamionosokat, hogy alacsonyabb árszintű országokban tankoljanak - mondta el lapunknak a szakmában közel három évtizede dolgozó, s a közelmúltban másodmagával a Trans Europe Logistics Rt.-t létrehozott Urbán Lajos, aki szerint a fuvarozói díjak mindenképpen emelkedni fognak a jelenlegi és a nemzetközi tendenciák alapján várható további üzemanyagár-emelkedés miatt. Rámutatott ugyanakkor, hogy azok a társaságok jobb helyzetben vannak, amelyek hosszú távú szerződéseket kötöttek megrendelő partnerükkel, hiszen a szerződésekben az üzemanyag árának változásáról szóló cikkely is van. Általában az előző hónap árváltozásait veszik figyelembe az elszámoláskor.

Más a helyzet az egyedi megrendelések esetén. A spot piacon nagyon nagy a verseny, mindig lehet olyan kisebb vállalkozót találni, amely enged a tarifából, hogy legyen munkája. Ezért ezek a vállalkozók még nehezebb helyzetbe kerülnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.