BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kaliforniai Fresnóban kell lakást venni

A kaliforniai Fresnóban is érdemes manapság házat vásárolni, ha valakinek befektetni való pénze van. Egyetlen év alatt ugyanis 21,4 százalékkal nőtt meg az ottani lakóingatlanok értéke - derül ki az amerikai központi lakáshivatal most közzétett adataiból. Ezzel az értékkel Fresno az élen végzett a 220 amerikai nagyvárost elemző kimutatásban, és jócskán megelőzi a keleti parti államokat vagy Dél-Floridát.

Az amerikai ingatlanszakértők szerint a második fél évben kissé lassulhat a lakóingatlanok drágulása az egész Egyesült Államokban. Az első öt hónapban, de különösen az első negyedévben már mutatkoztak jelek, hogy az idén a teljes évet tekintve nem lesz olyan gyors az áremelkedés, mint várták, illetve amilyen tavaly volt. Az elemzők az első öt hónapra 8,13 százalékos emelkedést jósoltak, s végül 7,71 százalék lett, a második három hónapra pedig 7,2-7,5 százalék körüli eredményt vetítenek előre.

A jelzáloghitelekkel foglalkozó pénzintézetek szerint a megemelt központi kamatláb utáni hitelkamatnövelés lehűtheti az évek óta túlfűtött piacot, és megint stabilizálódhat a helyzet. A túlzottan dráguló lakásokat ugyanis nehezebb eladni, következésképpen azokba befektetni sem nagyon akarnak az ügyfelek. A 30 éves, átlagos jelzáloghitel-kamat 5,30-ról 6,30 százalékra ugrott fel március végétől.

A két nagy jelzálogbank, a Fannie Mae és a Freddie Mac szakembereinek becslése szerint az idén 3,84 százalékos lesz a lakások és házak értéknövekedése. Persze gyorsan hozzáfűzték: csak akkor, ha tovább stabilizálódik a lakáspiac, és nem lesznek kilengések. Különösen Kalifornia, New York állam és Massachusetts reagálna árzuhanással, ha nem így történne.

Ezekben az államokban ugyanis már a tavalyi utolsó negyedévben is rekordmagasságba szökött a drágulás mértéke (az egész USA-ra vonatkozóan mért átlagos növekedés duplája), s ilyenkor törvényszerű az árak összeomlása. Akinek Alaszkában, Vermontban, Iowában, Nebraskában vagy Észak-, esetleg Dél-Dakotában van lakóingatlanja, az viszont értékcsökkenést könyvelhetett el az idén az első negyedévben a tavalyi utolsóhoz képest, bár ez alig érte el az egy százalékot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.