BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A piacvezető elvesztette vevői egyharmadát

A megkötött budapesti lakásvásárlási szerződések közel 35, az értékbecsléseké több mint 30 százalékkal csökkentek az idén a piacvezető lakásforgalmazónál. Mint azt Farkas József, az OTP Ingatlan Rt. közép-magyarországi területi igazgatója lapunknak elmondta, hoszszú évek óta nem tapasztalt mélypontra kerültek az eladások. Információnk szerint másoknál még ennél is rosszabb a helyzet, akad, ahol a forgalom ötven százalékkal esett.

Áll és hosszú évek legsúlyosabb mélypontjára jutott a lakásvásárlás Budapesten és a régióban - Farkas József szerint egyetlen mondatban így jellemezhető a nyári lakáspiaci helyzet. Éves szinten nézve a társaság gyakorlatában eddig nem akadt példa arra, hogy az eddig megkötött szerződések száma majd' harmincöt százalékkal esett vissza. Lehetne persze mondani, hogy ez egyetlen cég kedvezőtlen tapasztalata, ám megerősíti a visszaesést az is, hogy a társaság több pénzintézetnek végzett értékbecslései is 30-40 százalékos zuhanást mutatnak. Ez viszont már azt jelzi, hogy az Ingatlan Rt.-nél tágabb kört érint a vásárlások számának drámai esése, ugyanis a pénzintézetek lakáshitelezésének drasztikus csökkenése is a pangó piacot tükrözi.

A mélypont egyik, kisebb eredője természetesen a szezonális hatás, a vevők nyaralnak, és nem vásárolnak július-augusztusban. A fő ok azonban nem ez, hanem hogy a piac máig nem heverte ki a tavaly év végi telekáfásítást, a hitelfeltételek szűkítését. Ehhez járul az is, hogy aki tehette, decemberre hozta előre a vásárlást, az akkori csúcs pedig hiányzik az idei forgalomból. Nincs kétség a tekintetben, hogy a helyzet normalizálódhat. Farkas József úgy látja, ennek időpontja szeptember vége lehet.

Nélkülözhetetlen lenne a piaci viszonyok, a kereslet helyreállításához a kormányzati támogatás. Például olyan módon, hogy az elszámolható építési költségeket végre reális szintre növeljék. Jelenleg három évvel ezelőtti árakkal kalkulálhat a lakásvásárló, azaz a lakástámogatási rendszer a 2001-es építési költségekkel kénytelen számolni. (Egy rendelet előírja, hogy a méltányolható lakásigényhez rendelt árakat a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium - az építési átlagkölt-

ségek alapján - határozza meg, ezáltal jelentősen szűkül az igénybevételi lehetőség. Az utolsó ilyen táblázatot a Pénzügyminisztérium a 2000. évi adatok alapján még 2001 elején tette közzé.) Javíthatja az ingatlanpiac helyzetét ha a használt lakás vásárlásához is igénybe vehetővé válik a lakásvásárlási támogatás (azaz a szocpol).

Más forgalmazók hasonló, sőt sokkal súlyosabb helyzetről számoltak be - négyszemközt. Mindenki ódzkodik azonban attól, hogy nevéhez kapcsolt információ jelenjen meg a lakásvásárlások csökkenéséről. Anonim módon azonban többen is akadtak, akik az idén a piacvezetőhöz képest még komolyabb, akár ötvenszázalékos visszaesést is kénytelenek volna elszenvedni.

Az OTP Ingatlan Rt.-t 1990 decemberében alapította az Országos Takarékpénztár (OTP) százmilliós alaptőkével. Tizenhárom év alatt, 2003-ra a társaság saját tőkéje 6 milliárd forintra nőtt, az értékesítés nettó árbevétele tavaly 15,7 milliárdra rúgott. 2003-ban több mint ötszáz lakás építését fejezték be, az idén a tervek szerint mintegy 750 lakás kivitelezése valósul meg, 43,5 ezer négyzetméternyi alapterülettel. (A lakásokhoz kapcsolódóan létesített kereskedelmi egységek, gépkocsitárolók, valamint a kiszolgálóhelyiségek alapterülete meghaladja a 16 ezer négyzetmétert.)

Az OTP ingatlanos társasága beruházásai Budapesten kívül az ország több mint 15 városában valósulnak meg. Bár a lakásszám kicsinek tűnhet, az rt. a szétaprózott piac vezető értékesítője. Az rt. a lakóingatlanok mellett irodát, parkolóházat, bevásárlóközpontot, üzemcsarnokot, iskolát, szállodát, uszodát is épít, illetve megvalósításában közreműködik. Szolgáltatásaik is az alaptevékenységhez kapcsolódnak: befektetői, ingatlanfejlesztői, üzemeltetési, tanácsadói, gazdasági és műszaki szervezési, szakértői, független mérnöki, valamint ingatlanforgalmazási feladatokat végeznek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.