Minimális mértékben növekszik csak az érdeklődés a vasárnapi Forma-1 Magyar Nagydíj iránt az egy évvel korábbi futamhoz képest. A ma kezdődő athéni olimpiai játékok miatt már ez is kifejezetten jó eredménynek számít - vélik a szervezők.
A XXVIII. nyári ötkarikás játékokra több mint 1,5 millió látogatót várnak, többségüket Európából. A televíziók képernyői előtt pedig várhatóan hárommilliárdan követik majd figyelemmel a világ legnagyobb, alig háromhetes sporteseményét, amelynek megszervezésére a görög állam több mint hatmilliárd eurót fordított.
Igencsak félő volt, hogy az idei évi két nagy, európai helyszínű sporteseménye, az athéni olimpia és a júniusi portugáliai labdarúgó Európa-bajnokság miatt Magyarországra is kevesebb "F1-fan" érkezik - jelezte Gerstl Péter, az Ostermann Formula-1 Kft. ügyvezető igazgatója. A külföldi előzetes jegyértékesítés azonban valamelyest növekedett is. Ennek következtében a meglévő adatok szerint az idén 1,9 milliárd forintos árbevétellel kalkulálhatnak a szervezők, amely 5-7 százalékkal haladja meg az utóbbi évek leggyengébb, 1,78 milliárd forintos bevételét produkáló tavalyi versenyt. Igaz, a 2,7 milliárd forintos állami támogatással megrendezett futam - nem számolva a hosszú távú hozamaival - még így is több száz millió forintos veszteséggel zárhat Magyarország számára.
A növekedés amiatt is optimizmusra adhat okot, hogy az eddigi 12 futam közül egyedül Silverstone-ban emelkedett a nézőszám a korábbi évhez képest - mondta Gerstl Péter. A nézőszám végső alakulásában meghatározó szerepe lesz majd a péntek és vasárnap közötti helyszíni jegyértékesítésnek is.
A Hungaroring iránt ugyanakkor jelentősen megcsappant a vállalkozások érdeklődése. A mogyoródi önkormányzatnál a tavalyi 151 ideiglenes működési engedéllyel szemben a futam előtt 1-1,5 nappal még mindig csak 60 engedélyt kértek vállalkozók kemping, parkoló és vendéglátóegységek üzemeltetéséhez. Mint az önkormányzat illetékese elmondta, a visszafogott forgalom abban is látszik, hogy még a faluban is alig van mozgás, pedig tavaly ilyenkor már nagy számban érkeztek a vendégek, nagy volt az átmenő forgalom. A gyér érdeklődés miatt az önkormányzatnál sem számítanak jelentős bevételre e három napból, miután az idegenforgalmi és az iparűzési adó is jóval csekélyebb lesz, mint tavaly volt. Ugyanakkor a település számára komoly költséggel is jár a futam, hiszen a szemétszállítás és mobil mellékhelyiségek kihelyezése minden évben nagy kiadás.
A szállodákban némileg javult a helyzet az elmúlt egy hétben, igaz, ezt nem lehet csak a Forma-1-nek tulajdonítani. Van olyan szálloda, amelyben telt ház van, ám ez éppen a fővárosra nem jellemző. Az F1 miatt viszont jelentős pluszbevétellel számol az Állami Autópálya Kezelő Rt. A cég közleményben jelezte: az F1-re szóló belépő nem jogosít az autópálya ingyenes használatára, ezért meg kell vásárolni az autópálya-matricát. Az előző években az M1-es, M3-as, M0-s autópályára mintegy 50 százalékkal több matricát adtak el. A Forma-1 miatt szombaton csúcsosodhat a bejövő forgalom a hegyeshalmi és a rábafüzesi határátkelőhelyeken. Orodán Sándor, a határőrség szóvivője szerint mivel a forgalom a verseny előtti héten általában eloszlik, nem kell jelentősebb fennakadásra számítani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.