BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Cégsorok

Javított a British Airways

A British Airways 2004-2005-ös üzleti évének első negyedében 1,9 milliárd fontos árbevétel mellett 150 millió fontos működési eredményről számolt be, ami közel négyszerese az előző üzleti év hasonló időszakában elértnek - derül ki a cég közleményéből. A vállalat adózás előtti eredménye az adott időszakban a tavalyi 45-ről 115 millió fontra nőtt. A cégnél a teljes üzleti évet tekintve 2-3 százalékos bevételnövekedésre számítanak. A vártnál jobb eredményekben nagy szerepe volt a légitársaság költségcsökkentési programjának és internetes értékesítési stratégiájának. A British Airways az első üzleti negyedévben a közel 13 százalékkal emelkedő üzemanyagárak ellenére egy százalékkal csökkentette költségeit. A légitársaság költségszerkezetében továbbra is az üzemanyag- és a munkaerőköltségek jelentik a legnagyobb kihívást - jelentette ki Rod Eddington, a British Airways vezérigazgatója. A légicég a Budapest-London útvonalon az adott időszakban összesen 14 203 utast szállított. (VG)

A Cisco megvásárolja a P-Cube-ot

A Cisco Systems, a világ vezető internetes hálózatiberendezés-gyártója 200 millió dollárért megvásárolja a szoftverfejlesztő P-Cube-ot - olvasható a Cisco közleményében. A 118 fős cég felvásárlását várhatóan még ebben a negyedévben lezárja a Cisco. A P-Cube megszerzésével a vállalat megrendeléseinek 25 százalékát adó távközlési szolgáltatók számára fontos megoldásokkal bővül a Cisco portfóliója. A P-Cube technológiája lehetőséget ad az előfizetők azonosítására és annak megfigyelésére, hogy milyen típusú tartalmat továbbítanak a szolgáltatók hálózatain. Így például videokonferenciák esetén a telefontársaságok kiegészítő szolgáltatásként pluszdíj fejében automatikusan nagyobb sávszélességet tudnak kínálni. (VG)

Stagnáló forgalom az Ottakringernél

A Magyarországon is érdekelt söripari Ottakringer Brauerei AG stagnáló forgalmat jelentett az első fél évről. Az osztrák részvénytársaság január és június között 35,31 millió eurós forgalmat ért el a tavalyi azonos időszaki 35,03 millió után. Az első fél évben 1,2 százalékkal, 265,4 ezer hektoliterre csökkent az Ottakringer belföldi termelése. Az osztrák cég magyarországi érdekeltsége, a pécsi sörgyár 0,8 százalékkal, 35,31 millió euróra növelte árbevételét. Az Ottakringer csoportszintű forgalma azonban a tavalyi első féléves 41,53 millió euróról 35,69 millióra csökkent, miután eladták az Innstadt-gyárat. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.