BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emelkedés után stagnáló árak

Dinamikus áremelkedés után stagnáló árszint, gyér érdeklődés és egyre inkább elmaradó külföldi vevőkör jellemzi a vízparti ingatlanok piacát. A Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó környéki települések egyaránt az idegenforgalmi szezon széthúzásától, az egész évre programot nyújtó fejlesztésektől várják a vevők visszatérését.

Két éve emelkedtek az uniós árszintre az ingatlanárak a magyar tenger partján, a külföldi érdeklődők korábban jelentős száma azonban mára lényegesen megcsappant, jó, ha a vevők 10-30 százaléka érkezik a határon túlról. Az európai árszint éppen az 5-6 évvel ezelőtt a Balaton környéki piacon tömegesen megjelenő német és osztrák vásárlók hatására jött létre 2002 körül. A kereslet akkoriban főleg a 3-5 milliós ingatlanokra koncentrálódott, amelyeket nagy tömegben újítottak fel, javítva az általános színvonalat, és nem utolsósorban rövid időn belül megduplázva az árakat. Mára a tó környékén meglehetősen egységes az árszint, markáns árversenyről nemigen lehet beszélni, bár regionális különbségekkel találkozhatnak a vásárlók. Árfelhajtó hatású Hévíz és az osztrák határ viszonylagos közelsége, vagyis Keszthely kissé kiemelkedik borsos áraival, noha a kereslet itt is megcsappant. Az északi oldal dombos vidékén a panoráma miatt nőnek az árak, a déli parton az autópályához közeli településeken. Amúgy nagyjából hasonló árak jellemzik a tó környéki piacot: a vízparti, panorámás luxusingatlanokat 500 ezer forintos (2000 eurós) négyzetméteráron kínálják, ez lényegében a spanyol vagy a horvát tengerpart középárszintjével azonos. A parti sáv telekárai a dinamikus emelkedés következtében elérhetik a 30-40 ezer forintot is négyzetméterenként, ugyanakkor a víztől távolabb jutányos öszszegekért lehet földterülethez jutni.

Külföldiek helyett jó esetben magyar vásárlókra számíthatnak a velencei-tavi ingatlantulajdonosok. A tó környéki piac fellendülését az idegenforgalmi szezon széthúzásától, az ivóvíz-ellátási és csatornázási gondok megoldásától várják az érdekeltek. A cél érdekében jelentős beruházásokat terveznek, és a gárdonyi szennyvíztisztító bővítése is elindul még az idén. Jelentős lendületet adhat a környék fejlődésének a velencei és a gárdonyi termálfürdők átadása és a tavat körbeölelő kerékpárút megépülése. A Velence környéki kereslet legalább negyedével csökkent az elmúlt másfél évben, a kínálat ugyanakkor zavarba ejtően bőséges. A vízhez közeli építési telkek 15-20 ezer forintos négyzetméteráron cserélnek gazdát.

Rohamosan fejlődő üdülőparadicsommá vált a Tisza-tavi régió, a tó neve összekapcsolódott az egyre népszerűbb ökoturisztika fogalmával. A Balaton melletti "másodhegedűs" szerepkörből mind sikeresebben kiemelkedő területet a külföldiek is felfedezték, tömeges vásárlásuk itt is hozzájárult az árak lendületes emelkedéséhez. A jobb parti települések a nyugalmasabb üdülésre, míg Abádszalók a mozgalmas nyaralást kedvelők számára megfelelő, Tiszafüreden a termálturizmus jelent vonzerőt a vízpart mellett. Engedélyezési fázisba jutott Poroszlón a nyolc hektárra tervezett ökocentrum létesítése. Az évi százezer látogató fogadására tervezett létesítmény megvalósítására félmilliárd forintot különítettek el 2001-ben, ebből most százmillió áll rendelkezésre. Poroszlón öt év alatt megháromszorozódtak az ingatlanárak, a kis, 400 négyzetméteres telkeken álló legromosabb épületeket sem lehet megszerezni 3 millió forint alatt, a reális árszint pedig valahol a 15-16 millió forint között mozog. Tiszafüreden is csaknem háromszoros drágulást regisztráltak az ingatlanforgalmazással foglalkozók. A telkekért átlagosan 2-3, az üdülőterületen 3-6 ezer forintot kérnek négyzetméterenként, a családi házakért akár 20, a külföldiek körében rendkívül népszerű, felújításra szoruló parasztházakat a Tisza-tó "fővárosában" 3-4 millió forintnál olcsóbban nem vehetjük meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.