Mezőket adna el a Shell Expro
Várhatóan szeptemberben nyitja meg két eladásra szánt északi-tengeri gázmezőjének adatszobáját a Shell Expro - jelentette a Platts. A visszafogott becslések szerint is legalább 180 millió fontos tranzakció készül. Az eladás hátteréről a Platts megjegyzi, hogy az Exxon és a Shell közös vállalatának nincsenek csővezetékei arra, hogy a két érintett mezőben kitermelt gázt a partra szállítsa. Szakértők úgy vélik, egyik cég sincs pénzszűkében, ugyanakkor a magas gázárak számukra is egyre vonzóbbá tehetik a tranzakciót.
Eközben Oroszországban a gazdasági és kereskedelmi miniszter bejelentette, jövőre 23 százalékkal kellene emelni az exportgáz tarifáját. A Platts emlékeztet: korábban a tárca 20, míg a Gazprom 25 százalékos áremelkedést tartott kívánatosnak. A drágulás egyébként összefüggésben van az adóreformcsomaggal. (VG)


