Michael Phelps: Megéri bajnoki címeket nyerni
Igaz, már biztosan nem szerez hét számban aranyérmet Michael Phelps, az amerikaiak sztárúszója, még így is akár félmillió dollárt gyűjthet össze, amennyiben megnyeri minden hátralévő versenyét. A Bloomberg szerint Michael Phelps 135 ezer dollárt kasszírozott egy arany- és két bronzérme után. Minden további aranymedálért 75 ezer dollár üti a markát, amelyet az amerikai olimpiai bizottság és az úszószövetség ajánlott fel számára. Az amerikai hírszolgáltató információja szerint a részt vevő országok közül Szingapúr honorálja a legtöbb pénzzel, 300 ezer dollárral a győzelmet. (VG)
Szigorítások a vízbe ugró drukker miatt
Még több biztonsági embert helyeznek az olimpiai sportversenyek helyszíneire, a pályák és az medencék mellé. A játékok szervezőbizottsága (Athoc) azért döntött a szigorítás mellett, mert a műugróversenyen egy szurkoló, hogy megmutassa feleségének, mennyire szereti, beugrott a medencébe. Az athéni olimpiai játékokon minden korábbinál nagyobb összeget, 1,5 milliárd dollárt költöttek a biztonsági előkészületekre. A katonák és a biztonsági emberek mellett nagy számban vegyülnek el az Athoc e területért felelős emberei a közönség között is. (VG)
Hizlal az olimpia
Összesen 240 millió kiló súlyfelesleget szed magára az olimpia ideje alatt a német lakosság - írja a Der Tagesspiegel. A német napilap szerint ez fejenként közel háromkilós hízást jelent az athéni játékok 16 napja alatt. Az olimpia fő veszélye abban rejlik, hogy még azok is, akik korábban napi rendszerességgel űztek valamilyen sportot, a tévéképernyők előtt ülve töltik majd idejüket. Az egészséges életmód hirdetői már többször figyelmeztettek a világ nagy sporteseményei egészségre káros hatásaira. (VG)
Magyarország a legjobbak között
Magyarország Nagy Tímea aranyérmével, Nemcsik Zsolt ezüstmedáljával, valamint Cseh László bronzérmével kedd délután az előkelő 12. helyet foglalta el a nemzetek éremtáblázatán. A női kézilabda-válogatott tegnap fölényes győzelemmel, 33-20-ra legyőzte Görögországot, megszerezve ezzel második győzelmét. Lapzártánk után fejeződött be Kovács Ágnes versenye a 200 méteres vegyes úszás döntőjében és a férfi vízilabda-válogatott mérkőzése Horvátország ellen. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.