BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rövid távon nem várnak áresést az olajpiacon

A Nemzetközi Energiaügynökség szerint komoly tartalékokkal bír ugyan az OPEC, ám a mostani keresletnövekedés tartós lesz. A kitermelés körüli bizonytalanság és a mind élénkebb készletezés miatt a magas árak tartósak maradhatnak.

Továbbra sem csillapodik a vásárlási nyomás a világ olajpiacain. Hiába áll a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) most publikált elemzésében, hogy az OPEC júliusban 29,1 millió hordó olajat termelt ki naponta, ami 450 ezer hordóval több a júniusinál, és további akár napi 1,2 millió hordóval is meg tudnák emelni ezt a teljesítményt, a Bloomberg arra emlékeztet: szakértők szerint korántsem rózsás a kép. Az OPEC kihasználatlan kapacitása ugyanis az utóbbi harminc évben most a legalacsonyabb: 2003 februárja óta értéke napi kétmillió hordó alatt van, miközben 2002-ben még 6-7 milliót tett ki.

A szabad kapacitásokból 700 ezer hordónyi Irakban, Venezuelában, Nigériában és Indonéziában van, így hozzáférhetőségük igencsak kétséges. A szabotázsakciók után szállításait csak szerdától teljesen újraindító Dél-Irakban továbbra is bizonytalan a helyzet, a tartósan magas olajárat váró, a világ ötödik legnagyobb olajexportálójának számító Venezuelában pedig a következő vasárnap elnökválasztások lesznek, ami könnyen zavargásokhoz és a kitermelési politika megváltoztatásához vezethet - emlékeztet a Financial Times.

Nem hatott jól az orosz hatóságok azon kijelentése sem, amely szerint az ország semmit sem tehet az olajár csökkentése érdekében, mivel máris maximális kapacitáson termel. Ráadásul megint biztosabbnak látszik a világ olajtermelésének két százalékát, napi 1,7 millió hordót adó Jukosz összeomlása. A cég vezetői ugyanis ismét jelezték: mivel a hatósági zárlat miatt nem férnek hozzá bankszámláikhoz, képtelenek kifizetni a szeptemberi szállításokhoz szükséges berendezéseket, a szállítási számlákat és a különféle adókat. Így kitermelésük akár napi 700 millió hordóval is csökkenhet. Közben az orosz hatóságok már arról beszélnek, hogy a 3,4 milliárd dollárnyi adóbírság behajtása érdekében a cég legértékesebb részének tartott Juganszknyeftyegazt várhatóan külföldi befektetőknek értékesítik.

Így nem csoda, hogy az amerikai kormány 41 dollárra emelte az erre a negyedévre vonatkozó olajár-előrejelzését, de télre és 2005-re szintén 40 dollár körüli értéket ígérnek.

Ráadásul a legtöbb ország a tartós drágulásra készülve igyekszik készleteit feltölteni: az IEA által vizsgált 30 OECD-tagnál júniusban 6,8 százalékkal, 2,53 milliárd hordóra nőtt az összesített készlet, ami 52 napos fogyasztásnak felel meg. Ez a szint megegyezik a májusival, ám még elmarad a tavaly nyáritól.

Így a New Yorkban az idén már 37 százalékkal dráguló fekete arany ára tovább menetel felfelé. Szakértők szerint a csúcs valamikor az augusztus-október közötti időszakban várható, mivel az Egyesült Államok egyik fő ellátó területének számító Mexikói-öbölben ekkor a leggyakoribbak a hurrikánok.

Az árak azonban ezt követően is magasak maradhatnak. Az IEA friss előrejelzése szerint ugyanis - jórészt a nem OECD-tagországok megugró vásárlásai miatt - az idén napi 82,2 millió hordóra kapaszkodhat a fogyasztás, ami 2,5 milliós emelkedés 2003-hoz képest. Sőt, jövőre a felhasználás elérheti a 84 millió hordót is.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.