A paksi atomerőművet nem érinti a dráguló urán
Az urán akár a mostani szint hatszorosára - kilogrammonként 242 dollár fölé - drágulhat a világpiacon a következő öt évben egy amerikai elemző szerint - jelentette a Bloomberg. Oroszország (az elmúlt évtizedben felfutott) kivitele - a belső igénye erősödésével - tudniillik gyengülhet a jövőben. Ugyanakkor a nyugaton korábban leállított uránércbányák ismételt üzembe helyezése, illetve újak nyitása idő- és költségigényes, különös tekintettel a környezetvédelmi engedélyek körülményes beszerzésére. A radioaktív elem napi piaci ára így jelenleg közel 60 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet, kilogrammonként 39,5 dollár körül mozogva.
A Paksi Atomerőmű Rt. gazdasági vezérigazgató-helyettese, Molnár László mégsem tart attól, hogy az urán világpiaci drágulása érdemben befolyásolja majd az üzemanyag-beszerzési költségeiket. A meghatározó hazai villamosenergia-termelő társaság ugyanis tízéves szállítási szerződés keretében, rögzített áron szerzi be Oroszországból a szükséges üzemanyag-kazettákat, és ennek feltételei eddig nem változtak. (GI)


