A tanácsadási és fejlesztői piacon működő kétszáz fős Unitis Rt. vagyongazdálkodási szolgáltatásaival egy adott szervezet legfontosabb vagyontárgyainak - ingatlan, épületek, infrastruktúra, hálózatok, gépek és berendezések - nyilvántartása, üzemeltetése és karbantartása kap igen hatékony és átfogó támogatást a vagyongazdálkodási megoldások révén. A facility management (FM) valamennyi olyan kérdéssel foglalkozik, ami ezen a komplex területen előfordulhat.
- Mi az FM alapgondolata? - kérdeztük Teravágimov Zsoltot, a cég FM üzletágának vezetőjét.
- Egy szóban megfogalmazva: a lehetőségeinkkel való gazdálkodásról van szó, azaz a rendelkezésünkre álló kapacitások és erőforrások menedzseléséről. Tehát az alapgondolatot abban lehet összegezni, hogy az épületeket, berendezéseket, eszközöket és tartozékaikat mint egészet tekintjük és mint egésszel gazdálkodunk. Ebben az értelemben az FM azon tevékenységek összessége, amelyek arra szolgálnak, hogy a gazdálkodási szükségleteket az öszszes forrás optimálisan kielégítse, és ezek a szervezet számára az elérhető legnagyobb költségmegtakarítással és az áttekinthetőség javulásával járjanak.
- Sokan külön egységnek tekintik a számítógéppel támogatott FM-et (CAFM), ennek mi a feladata?
- Az ezen a területen - gyakran - szétszórt információkat egységes, áttekinthető, könnyen kezelhető és hatékony információszolgáltatást biztosító keretrendszerbe gyűjti, továbbá költséghatékony megoldást nyújt a létesítmények fenntartása, üzemeltetése és hasznosítása során jelentkező kiadások és tevékenységek kontrolljára. A CAFM rendszerek az alábbi területeket és funkcionalitást képesek lefedni: alapvető feladat a vagyoni elemek, így a nagy költségeket vonzó létesítmények kontrolljának erősítése, az alapvető nyilvántartási elemek (ingatlan alfanumerikus és grafikus nyilvántartása, műszaki objektumok és közművek, egyéb vagyoni elemek, kis és nagy értékű tárgyi eszközök nyilvántartása, a felsoroltakhoz köthető dokumentáció nyilvántartása és kezelése) megteremtésén keresztül. A nyilvántartások segítségével támogatja a tervezési (beruházás, felújítás), bérlőkezelési, költözési, munkahely-menedzselési (élettértervezés) operatív üzemeltetési, karbantartási, döntés-előkészítési és döntéstámogatási, gépjárműflotta-kezelési, valamint leltározási funkciókat.
- Hogyan valósul meg a vagyongazdálkodás integrációja?
-Az ismertetett funkcionalitás elengedhetetlen eleme a már meglévő pénzügyi vagy integrált vállalatirányítási rendszerekhez történő kapcsolat megteremtése. Éppen ennek eredménye a vagyongazdálkodási terület integrációja, miközben az operatív üzemeltetés is hatékonyabb támogatást kap egy mélyebb, akár grafikus információkkal is rendelkező egységes rendszer révén.
- Mikortól van jelen a magyar piacon az Unitis Rt.-nek ez az üzletága?
- A cég vagyongazdálkodási üzletága 1997-től - a magyarországi piacon elsőként - kínálta ügyfelei részére a CAFM rendszerek bevezetéséhez kapcsolódó tanácsadói tevékenységet és a rendszerek alapját képező szoftveralkalmazásokat. A többéves sikeres piaci részvétel során az üzletág szolgáltatásait olyan nagy cégek vették igénybe, mint a Centrum Áruházak Rt., Budapest Bank Rt., OTP Bank Rt., IBM Magyarországi Kft., GE Hungary Rt. Power Systems Divízió, az egészségügyben az Országos Onkológiai Intézet, az oktatásban a Magyar Iparművészeti Egyetem, illetve az államigazgatás területén a Gazdasági Minisztérium, Magyar Turizmus Rt., Országos Vízügyi Főigazgatóság.
- Mely területekre összpontosítanak?
- A létesítménygazdálkodás területén nyújtott szolgáltatásaink a következőkre terjednek ki: folyamatelemzés és -optimalizálás, megvalósíthatósági tanulmányok, rendszer- és funkciótervek készítése, CAFM rendszerek komplex bevezetése, felhasználói dokumentáció készítése, oktatás, adategyeztetés, naprakészség vizsgálata, állapotfelmérés, adatgyűjtés, épületek, helyiségek alaprajzainak digitalizálása, szerződések, határozatok, papír alapú dokumentáció digitális feldolgozása, kapcsolat kiépítése a meglévő informatikai rendszerekkel, egyéb szoftver és hardver szállítása, telepítése, támogatói tevékenység biztosítása, internet/intranet alapú használat kialakítása, költözések szervezése és projektmenedzsmentje, leltározás, vonalkódtechnika alkalmazása és kiterjesztése a létesítménygazdálkodás területén.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.