Bizonyít a járműkövető rendszer
A NiT Hungary és a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Rt. (HM El Rt.) együttműködésében közösen létrehozott NiTSAT járműkövető rendszer már hat éve működik, és azóta is folyamatosan fejlesztik. Ez idő alatt több száz jármű és szerelvény követését, felügyeletét végezte és végzi szerte Európában és a Közel-Keleten.
A szolgáltatást igénybe vevő vállalkozások gépjárművei közül mindössze négy járművet tulajdonítottak el, de a rendszerek segítségével elő is kerültek, rakományaikkal együtt. Ezért nem meglepő, hogy egyre több megbízó köti ki fuvarozási szerződésében a műholdas járműkövetést, ragaszkodva ezzel a szállítmány biztonságához, illetve folyamatos követhetőségéhez. A követőrendszer megléte gazdasági előnyökön túl a biztosítási üzletágban is elengedhetetlen.
A casco biztosítással foglalkozó biztosítók többsége gépjárműérték alapján kalkulálja díjait. Bizonyos típusoknál a feltételek előírják a műholdas nyomkövető rendszer meglétét. Ennek hiányában a biztosítók nem vállalják be az eszköz biztosítását, illetve legjobb esetben is csak töréskockázatot vállalnak. Ugyanakkor a biztosítók szinte mindegyike - amennyiben nem előírás a GPS megléte - díjkedvezményt ad a casco biztosításokhoz. Bizonyos szállítmánybiztosítások esetében a biztosítók szintén előnyben részesítik, kedvezőbb díjtétellel biztosítják a GPRS alapú műholdas nyomkövető rendszerrel szerelt fuvareszközöket.
A NiTSAT műholdas járműkövető rendszert használó vállalkozások szerint mióta ezzel szervezik fuvarjaikat, a forgási sebességük növekedett, valamint gépjárművenként minimum egy fuvarfeladattal többet tudnak teljesíteni. Ez havi szinten akár 22 ezer többletkilométert, valamint járművenként akár százezer forintos költségmegtakarítást is jelenthet, csak azért, mert a rendszer segítségével megszűnik a gyorshajtás, pontosan mérhetővé válik a megtett kilométer, a felhasznált üzemanyag mennyisége. Alapszolgáltatásként a NiTSAT felhasználója pontos tájékoztatást kap a rendszerrel felszerelt járművekkel megtett út hosszáról, az útvonalról, sebességről, arról, hogy mikor indították be, illetve állították le a jármű motorját, mikor nyitották ki, mikor csukták be az ajtókat. Amennyiben a beérkezett adatok valamelyike eltér a felhasználó által előre meghatározott értéktől, azonnali riasztás érkezik a központba, melyet a nap 24 órájában működő diszpécseri szolgáltatásuk azonnal kontrollál.
A NiTSAT műholdas járműkövető szolgáltatása, alapfelszereltségéhez kapcsolódva, a járműmozgások követésén kívül - más járműkövető rendszerektől eltérően - a menetlevél adatait részletesebben tartja nyilván, pontosabban méri a sebességet, valamint hatékonyabban véd a lopás ellen. Ezen alapszolgáltatáson kívül minden igénybe vevő vállalkozás maga határozza meg azon szükséges adatok körét, melyeket ellenőrizni kíván. Ezek az opcionális szolgáltatások a következők: vontatmány azonosítása, hőmérséklet mérése három ponton, személyazonosító, pánikgomb, a központ lehetősége távoli beavatkozásra, kürt megszólaltatása, vészvillogó bekapcsolása, motor leállítása, üzenőterminál, mini PC-billentyűzet a terminálhoz.
Az eddigi GPS/SMS alapú járműkövetőt az egyre növekvő piaci igényeknek megfelelően felváltotta egy GPRS adatkapcsolatra épülő rendszer, amely jelenleg már 100 gépjárműben működik. Ez a nap 24 órájában kapcsolatban áll a szolgáltatást igénybe vevő flotta minden tagjával. Ennek egyik igen nagy előnye azon túl, hogy minden információ valós időben érkezik, hogy az adatok nem terhelik az egység memóriáját addig az időpontig, míg azokat le nem kérdezik, hiszen a rendszer minden információt azonnal továbbít a központ felé, függetlenül ezen információk méretétől. A központ a beérkezett adatokat értelmezi, elemzi, és különböző statisztikai kimutatásokat készít minden egyes fuvarral kapcsolatban.
A korábbi SMS alapú rendszerrel ellentétben, az új GPRS adatkapcsolat lényege, hogy csak azt az adatmennyiséget kell megfizetni, ami ténylegesen forgalmazásra került, ami egy igen nagy mértékű költségcsökkenést jelent.
A NiTSAT kétoldalú adatkapcsolatot biztosít a felhasználó számára, amely azt jelenti, hogy bár a rendszer elsődlegesen GPRS alapú, lehetőség van azonban SMS alapú adattovábbításra is, amennyiben a megrendelő úgy ítéli meg, hogy számára az a megfelelő. Ennek a kétoldalú adatkommunikációnak az előnye, hogy amennyiben a járműkövető rendszerrel ellátott szerelvény a világ olyan területén jár, ahol a GPRS kapcsolat nem biztosított, az SMS alapú tartalék kommunikáció működik. Abban az esetben is, ha a felhasználó elsődlegesen a GPRS kapcsolatot szeretné használni, lehetősége van arra, hogy addig az időpontig, amíg szerelvénye át nem lépi azt a határt, ahonnan már a GPRS kapcsolat újból biztosított, SMS üzenetben küldhetők az adatok a központ felé.


