Közel 9 ezer álláshely megszüntetésével és 77 áruház bezárásával próbál talpra állni otthoni piacán a német KarstadtQuelle vállalat - tudta meg a Bloomberg. A német cég forgalma az utóbbi három évben folyamatosan csökkent, idei vesztesége - az adók, a goodwill leírása és az átszervezési költségek nélkül - 200 millió euró körül várható. A júniusban kinevezett új vezérigazgató, Christoph Achenbach elsősorban karcsúsítással próbálja viszszaszerezni a társaság versenyképességét.
A Quelle közel nyolcvanéves története során folyamatosan bővítette tevékenységét: új üzletágakba - mint például az életbiztosítás, az utazásszervezés és a fotószolgálat - lépett be, és más csomagküldő cégekben, így a Mercaturában és a Neckermannban is részesedést szerzett. A portfólióban megjelent a fitnesz, a kávéeladás, sőt a jelzálog-hitelezés is. A vezérigazgató most éppen ez utóbbiak eladásával tervezi a karcsúsítás megkezdését, de a katalógusos eladásoknál is racionalizálni fognak. A cég az eddigi 37,5 órás munkahét 42 órássá bővítését is tervezi, amitől két év alatt 145 millió eurós megtakarítást várnak.
A Quelle, amely Magyarországon csomagküldő leányvállalattal van jelen, Németországon kívül továbbra is terjeszkedik, és a jövőben nagyobb hangsúlyt fektet majd az internetes értékesítésre is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.