"A külföldi piac is vevő a tudásunkra "

Az ön döntését mi motiválta?

A Kürtben eddig az képviselte az értékteremtést, hogy terméket, szolgáltatást állítottunk elő. Rá kellett jönnünk, hogy mostanra már magában a cégben is komoly érték van, a kettős irányítói posztot ezért választottuk szét. Az, hogy hogyan lehet a Kürtből eladható értéket csinálni, nem egyszemélyes feladat, az elnök, vagyis az én dolgom éppen ez lesz, amivel eddig egyáltalán nem is foglalkoztunk. A feladatom, hogy megtaláljam a megfelelő tanácsadókat, akik tudják, mi hozható ki a cégből maximálisan. Miért most került erre sor? A piac óriási átalakulásban van, hatalmas a koncentráció. Időben kell lépni, mert a kis cégek hamarosan nem fognak munkához jutni abban a szegmensben, ahol mi létezünk.

Már ennek a stratégiának a része az az intenzív külföldi terjeszkedés, amelybe az elmúlt két évben fogott a Kürt?

Pontosan. A külföldi piac is vevő a tudásunkra. Csak tisztában kell lennünk azzal is, hogy ez lassú folyamat. Nem vagyunk türelmetlenek. Eddig Németországban és Ausztriában próbálkoztunk, de úgy látjuk, fel kéne gyorsítani a folyamatot. A saját pénzügyi forrásaink, a profitunk mindehhez nem elég.

Ehhez lenne szükség az ön által többször is említett külső forrásokra?

Igen, hogy minél több helyen fizikailag is ott tudjunk lenni. Furcsa ezt a mai világban hangoztatni, amikor sokan mondhatják: az internettel Budapestről megoldható akár egy komplex hálózat irányítása is. Az internetes biztonsági szolgáltatás azonban nem alkalmas erre. Mi észt adunk el, méghozzá olyat, ami egy helyi munkaerőbe átadható, de távirányítással nem működik. Ismerni kell a helyi szabályozási feltételeket, ami nélkül sikeres biztonsági szolgáltatás nem adható el. Ráadásul az adatmentési tevékenységünk katasztrófaelhárítás, ami meg is kívánja a közvetlen jelenlétet.

A legfrissebb hírek szerint a cég meg akarja magát méretni a világ legnagyobb informatikai piacán, az USA-ban. Egy éve ön még kétkedéssel nyilatkozott a magyar szoftvercégek amerikai lehetőségeiről.

Egy éve még nem láttam, mire vagyunk képesek Magyarországon kívül. Amerikával az a baj, s egyben az a jó, hogy hatalmas piac, de saját, az európaitól lényegesen eltérő kultúrával. Az ottani lehetőségek kiaknázása háromszor akkora befektetést igényel, mint az európai piacon. Amerikába a megkapaszkodáshoz nem szabad hárommillió dollárnál kevesebbel elindulnunk.

Ráadásul ott vannak a legnagyobb versenytársak is.

A legnagyobbak meg a legerősebbek. A sajnálatos 2001. szeptember 11-i események után az amerikai kormány indulásként 57 milliárd dollárral támogatta az információbiztonságot. Egy ilyen tőkeerővel óvatosan kell szembemenni, nehogy Trabantként ütközzünk egy Hummer terepjáróval. Adódott lehetőség, amellyel megtakaríthatjuk az amerikai piacra jutás marketingköltségét. Ez nem kis összeg, általában a teljes költség 70 százaléka. Megismertünk ugyanis egy ottani kormányzati beszállító céget, amellyel egy éve kezdtük meg a tárgyalásokat. Az említett társaságnak saját fejlesztésű terméke nincs is, csupán jogosítványa, minőségbiztosítása van arra, hogy ő szállíthat kormánymegrendelésre. Cserébe el kell fogadnunk, hogy nem a piaci árat kapjuk meg a termékünkért, de az még mindig nem vetekszik a marketingre fordítandó 70 százalékkal. November első két hetében tart ez a cég egy hatalmas vásárt az USA-ban, ahol már mi is ott leszünk, olyan illusztris nagyvállalatok társaságában, mint a General Electric vagy a Microsoft. Amerikában ajánlatos lesz saját céget is alapítanunk, mert akkor felhasználhatjuk azokat az állami támogatásokat, amelyeket ott egy induló technológiai vállalkozás megkaphat. Azt kell még jogilag tisztázni, hogy a technológia, amit eladunk, kinek a tulajdona lesz, mert nem szeretnénk birtokon kívül kerülni. Felmerült az is, miért nem keletre megyünk, hiszen ott van a jövő. Annak is a tőkeszegénységünk az oka, mert az üzletben számunkra legalább olyan fontos a fizetési fegyelem, a megbízható tranzakciók, ami nem jellemzi az ottani piacokat. Eddig egyik külföldi cégünknél sem voltak kinnlevőségeink.

Nem így a magyar piacon, ahol, ha jól tudom, egy tartozás behajtásáért a Kürt még a téglagyártást is felvállalta néhány évre.

Ez még 1993-ban történt. A gazdasági tárcától kaptunk egy ajánlatot, hogy szállítsunk egy magyar vállalkozónak, aki informatikai falut akart Békés megyében létrehozni. Nem kevesebb, mint 30 milliónyi szolgáltatást és árut vittünk le, ami akkor még nagyobb értéknek számított, mint manapság. Kiderült, a terv nem komoly, a vállalkozó kétmilliárdos tartozást halmozott fel. Ennek fejében egy hajdúszoboszlói téglagyárat tudott csak felmutatni. Félő volt, hogy nem kapjuk meg a munkánk ellenértékét. A gazdasági vezetőnknek köszönhetően azonban időben léptünk, a gyárat azonnal lefoglaltattuk, nem is akárhogyan, hanem fegyveresekkel, és aztán bejegyeztettük rá a tulajdonunkat. A pénzt sose láttuk viszont, de ezzel a lépéssel nemcsak a gyárhoz, hanem a hozzá kapcsolódó bányákhoz, vasúthoz, tavakhoz jutottunk. Ezt követően dönthettünk, életben tartjuk, vagy ingatlanként azonnal megválunk tőle. Az előbbi mellett döntöttünk, és addig is, amíg öt évvel később eladtuk a Leiernek, igyekeztünk jövedelmezően működtetni. A téglagyári múlt ma már csak egy szocreál olajfestmény a Kürt éttermének falán.

Visszatérve a külső források bevonására: minek van nagyobb esélye, a tőzsdére menetelnek, vagy a szakmai befektetőnek?

Az ezzel kapcsolatos elképzelések kiforratlanok, mindkét változat kecsegtethet nagy sikerrel és óriási bukással is. Lehet tőzsdére menni, ami rengeteg megkötöttséggel jár. Eddig a menedzsment szabadon tevékenykedhetett, a saját tőkénkkel gazdálkodhattunk. Ennél szebb világot nehéz elképzelni. De hisszük, hogy a tőzsdének is megfelelő jövőképet tudnánk összerakni, ha erre lesz szükség. A másik lehetőség a szakmai befektető, amellyel nem kell a nulláról építkezni. Olyan tőkéstárssal érdemes összeállnunk, amelynek mi is tudunk újat mondani, vagyis hasznot hozunk neki azzal, amit csak mi tudunk.

Az informatikai ipar szakmai szervezete szerint az ilyen sikeres magyar vállalkozásokra alapozva kellene az eddigieknél jobban támogatni az ágazatot.

Osztom ezt a véleményt, de manapság sokkal inkább azt látjuk, milyen nagy lehetőségeket szalasztunk el kormányzati segítséggel is. Két hete Magyarországon járt a kínai informatikai miniszter, akinek mit mutatott meg a kormány? Egy bútorgyárat Nyugat-Magyarországon és egy multinacionális elektronikai bérgyártó itteni üzemét. Amatörizmusnak tartom, hogy nem használtunk ki egy ekkora lehetőséget.

A hírek szerint nemcsak piacot, hanem szakképzett munkaerőt is nehezen találnak az informatikai cégek a nem kellően piackövető mérnökképzés miatt.

Ma az egyetemeken olyan mérnököt képeznek, akivel csak a rózsaszín ködöt próbálják elhitetni, hogy fejlesztőmérnök lehet, kitalálhatja a jövőt. Ezzel szemben amíg egy adott termék piacra nem kerül, az innováció az értékének fél százalékát sem éri. Ezért fontosabb feladat, hogyan lehet egy jó ötletből terméket csinálni, és ez is mérnöki munka. Utóbbit a legtöbben már nem szívesen vállalják el. Egyéb bajaink is vannak. Nem eléggé mobil a munkaerő, az egyetemi képzés nem függ a piaci igényektől. De mitől is függene, ha nincs iparfejlesztési stratégiánk, amelyre oktatási tervet lehetne készíteni? Az állam szerepe nagyon fontos, ezt mi is érezhettük a saját bőrünkön. Az állam segítsége nélkül nehezen érhettük volna el, hogy a know-how-nkat Vietnamban is eladjuk. Az üzlethez az állam a többszöri kiutazás költségeit vállalta, ami tetemes öszszeg. Enélkül nem biztos, hogy belevágtunk volna.

Családi vállalkozásként indultak 15 évvel ezelőtt, s közel 60 fővel még ma is úgy működik a cég, mint egy jó családi vállalkozás. A szakmában elterjedt hírek szerint a cégvezetésnek nem kell tartania az elvándorlástól, mert az emberek szeretnek a Kürtnél dolgozni. Mi a titkuk?

Ezek a látszatok szándékosak, menedzseriskolából vett tananyagokra épülnek. Úgy ítéljük meg, a versenyképesség fontos eleme a dolgozó lojalitása, és az, hogy mennyire tud csapatban dolgozni. Evidens dolgokról beszélünk, de a mi kultúránkba ez még nem jött át. Éves csapatépítő tréningünkön mindig bebizonyosodik, a problémákat optimálisan akkor tudjuk megoldani, ha az egész csapat együtt dolgozik. Nekünk nagyon fontos, hogy egy irányba húzzunk. Hogy mi hozza az eredményt? Az uszodánk, a szaunánk, a focicsapatunk, a zenekarunk is mind azért van, hogy a munkatársak kapcsolódjanak a céghez, ne menjenek szembe vele.

S ezt nem feltétlenül csak oly módon lehet kifejezni, hogy az alkalmazott résztulajdonosa lehet a cégnek?

De, jó ha így van, és mi is erre megyünk. Ezért is szeretnénk az esetleges tőzsdére menetellel valódi részvénytársaságot csinálni. Már ma is mindenki virtuálisan tulajdonos a Kürtnél, noha nincsenek fizikailag részvényeink, de a cégeredmény 40 százalékát a dolgozók viszik haza a zsebükben.

Számtalan szakmai és állami kitüntetést kapott munkája elismeréseként, az Év Informatikai Menedzsere díjtól a Széchenyi-díjig szinte mindent.

Ha semmit nem kaptam volna, akkor is jól érezném magam a bőrömben. Nem tagadom, fantasztikus dolog az Országházban kezet fogni az állami vezetőkkel, de az életem nem erről szól. Az én képességeim nem többek egy átlagemberénél, de ami a fontos, hogy mögöttem áll egy ötven-hatvan fős csapat. A díjak a csapat eredményeiből jöttek. Én csak a sor elején álltam a díj átadásakor.

Milyen érzés a száz leggazdagabb magyar között lenni?

Ambivalens. Egyfelől ad valamifajta tartást a tudat, hogy egy 3,5 milliárdos cégértéket állítottunk elő 15 év alatt, lényegében a semmiből. Viszont ez a cégérték még csak teoretikusan létezik, hiszen a tőzsdén még nem mérettük meg magunkat, vagyis a pénz még nincs a zsebünkben. Ráadásul akkor sem mind az enyém lenne, hiszen nem egyedül vagyok a Kürt tulajdonosa. Így most adott a legújabb feladatom: olyan magasra tenni a mércét a tőzsdén, hogy megőrizhessem, vagy inkább visszaszerezhessem a 2002-ben megelőlegezett 59. helyezést.