Kinn a farkas, benn a bárány?

Hatalmas várakozás előzte meg M. Night Shyamalan rendező A falu című alkotását. A neve hallatán sokan A hatodik érzékhez hasonló sikert és megdöbbenést remélnek. Feleslegesen. Hiába építették a reklámkampányba, hogy ne mondjuk el senkinek a végét, hiába fordulatos, horrorra emlékeztető az előzetese, ne számítson senki eszeveszett rémületkeltésre. A falu ugyanis nem horror, hanem szép film a másikra való odafigyelésről, a vágyódásról, csalódásról, és arról, hogy nem mindent lehet szemmel látni, érzékelni.

A film gyönyörű szerelmi vallomást közvetít, de a történet nem csöpögős, nincs benne felesleges, erőltetett tempó, nincs benne sok-sok fordulat sem. Az indiai származású rendező mégis sikereket ért el a tengerentúlon, legalábbis ami a film látogatottsági mutatóit illeti. A falu már behozta a rá fordított mintegy 60 millió dollárt, a premier hetében több mint 50 millió dollárt költöttek az amerikaiak arra, hogy megtudják, mit és kit rejt a titokzatos erdő.

A történet tényleg meseszerű: adott Pennsylvaniában egy erdő közepén felépített, békés kis falu. Boldog és nyugodt hely első ránézésre, később azonban kiderül: a közösség elmenekült a civilizáció borzalmai elől. A bűnözés, a pénztől, a kábítószerektől függő társadalom fogalma hiányzik. Mégis van félelem, rettegés. Akkor mi lehet a gond? Mit ér az elzártság, a kis sziget, ha nincs meg benne az, amire mindenki vágyakozik? A harcban született nyugalom, ez a boldogság, amely - Müller Péter szavaival élve - hiányzik az életünkből. Vágyunk rá, amint a falu lakói is szeretnének boldogságban, nyugalomban élni. Valamiért mégsem sikerül?