Mindössze néhány antennaszaküzletben kaphatók a földfelszíni digitális tévéadások dekódolására alkalmas set-top-boxok, a nagyobb elektronikai áruházláncokban még nem. Egyelőre azonban mérsékelt a kereslet a legolcsóbbnak számító, 35-45 ezer forintért kapható készülékek iránt is - közölte érdeklődésünkre a Mini Galéria televíziós szaküzlet munkatársa. A kereskedők nem is számítanak jelentős változásra ezen a téren a közeljövőben annak ellenére, hogy az Antenna Hungária múlt hét kedden megkezdte az ingyenesen hozzáférhető digitális földfelszíni televíziós műsorszórást (DVB-T) Kabhegy és Budapest körzetében. Jelenleg mindössze három tévéadó - MTV, M2, Duna Tv - műsorát továbbítja a cég digitális technológiával. Szakértők szerint azonban az sem hozna komoly változást, ha az országosan fogható kereskedelmi adók műsorát is ezzel a megoldással továbbítanák.
Az újabb adók és szolgáltatások megjelenése felgyorsíthatja ugyan a digitális televíziózás terjedését, ehhez azonban szükséges a set-top-boxok árának csökkenése is. Az Antenna Hungária reményei szerint a jövőben a nagyobb áruházláncokban is beszerezhető lesz majd a készülék, amely az árak csökkenését eredményezheti. Kérdéses azonban, hogy a kereslet mikor éri el azt a szintet, ami már az üzletláncok számára is vonzóvá teszi a set-top-boxok árusítását. A szakemberek szerint a jövőben a legolcsóbb készülékek ára 15-20 ezer forint körül alakul majd, míg a legfejlettebb set-top-boxok akár 100-120 ezer forintba is kerülhetnek. A jobb minőségű, az interaktív televíziózást lehetővé tevő berendezések tehát továbbra is drágák lesznek, így nem valószínű, hogy gyorsan elterjednek, ha tisztán üzleti alapon forgalmaznák őket. Ha az előfizetőknek önerőből kell majd megvásárolniuk a set-top-boxokat, akkor az olcsóbb, kisebb tudású eszközök tömeges elterjedésére lehet számítani. Ez azonban azt jelentené, hogy elveszne a szolgáltatás igazi vonzereje, a digitális technika révén lehetővé váló interaktivitás. A földfelszíni digitális műsorszórás kapcsán eredetileg olyan kormánytervezet készült, amelyben az eszközök megvásárlásához az állam támogatást adott volna. Egy újabb tervezet szerint azonban a set-top-boxok beszerzéséhez adott támogatás kérdésére a rendszer érettebb fázisában, 2006-2010 között térnének vissza. Információink szerint Európában sehol nem indult el állami támogatás nélkül a digitális műsorszórás bevezetése.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.