A tudás a vállalatok legfőbb stratégiai tőkéje
Egy szervezetben a jól megfogható dolgok könnyen elleshetők, utánozhatók, ezért nem lehetnek a stratégiai tőke részei. Ilyenek a meglévő épületek, eszközök, technikai felszerelések. Sokan hozzáférhetnek, megvásárolhatják, újakat fejleszthetnek ki. Nem ezek adják az egyedi, csak a szervezetre jellemző értékeket. A szervezetek elsődleges vagyona nem megragadható, nem tapintható, ezért nem is utánozható. Ilyenek az egyének és egységek közötti interakciós módok, a megszerzett tudás, az emberek viszonyulásmódja, a szervezeti kultúra, az üzletpolitika és annak gyakorlata. Ez az értékes, ritka, tökéletlenül utánozható, nem helyettesíthető és nem tapintható tőke a szervezet valódi stratégiai alapja.
Ha a szervezetek igazi értéke a tudása, akkor a tudatos tudásmenedzsment szerepe is felértékelődik. A tudásmenedzsment a kollektív tudás és közös intelligencia megszerzésének folyamata egy szervezetben, valamint azok felhasználása az állandó szervezeti tanuláson keresztül az innovációk támogatására, ezért a versenyelőny alapja.
A szervezeti tudásmenedzsmentet szolgáló rendszer akkor válik a mechanizmusban stratégiailag értékessé, ha a megfoghatatlan komponenseket (tudás, bölcsesség) megfelelően szinkronizálja a technológiai struktúrával, például termelési és informatikai rendszerekkel. Az a rendszer, amely a tudás egyébként is megfogható oldalát aknázza csak ki, nem emeli a cég fenntartható versenyelőnyét. Sokan mégis szinte misztifikálják a technikai háttér értékét, ahol azt hiszik, hogy az ember kicserélhető elem. Igaz, technológiai és információs technológia nélkül a tudáshasznosulás esélye jóval kisebb, de valójában ez csak a szükséges, de nem elégséges tényező. A technikai háttér csak a lehetőségeket tágítja ki. Emberek közötti kommunikációra, csoportmunkára, vezetői tanulásra és támogatásra, elismerésekre, ösztönzési rendszerekre, a hallgatólagos és a kifejezett tudás integrálására van szükség. Mindez úgy, hogy egy adott szervezetre legyen szabva, azaz a spontán vagy részben tudatos szervezeti fejlesztést szolgáló szervezeti tanulással kerüljön összhangba, és a cég egyedi tudásképességét javítsa.
A szervezeti tanulás az artikuláció (a rejtett tudás tudatosítása, kifejezése, rendszerezése) és az internalizáció (a már kifejezett tudás beépülése egy másik munkatárs rejtett tudásába) váltakozó folyamataiból áll. Amikor egy szervezeti workshopon a fejekben meglévő hipotéziseket, tudáselemeket azonosítjuk és rendszerezzük, akkor a rejtett tudás egy részét igyekszünk kifejezni és dokumentálni, amely jó alapja lehet a további fejlesztéseknek, például új eljárások kidolgozásának. Egy szervezet akkor tanul igazán, ha az információs folyamatokon keresztül a lehetséges és a valós viselkedések köre is változik. Ez vonatkozik a képzéseken elsajátított ismeretek és készségek használatára is: egyre inkább elvárjuk, hogy a tanultak megjelenjenek a mindennapok gyakorlatában, a munkatársak fejlődjenek.
A tudásmenedzsment előtt rendkívül izgalmas kihívások állnak, így például a szervezet számára ténylegesen lényeges, fontos információs és tudásigények felderítése és azonosítása. Ehhez szükség van a szervezeti kihívások, a stratégia és a valós tudáshasznosulási folyamatok és outputok ismeretére. A meglévő tudásokról, kifejezett értékekről és a tudókról feltétlenül tudástérképet kell készíteni, ez azonban rendszeres frissítésre szorul. A nem kézzelfogható tőke működéséhez szükséges illeszteni az azokat kiszolgáló és támogató it alapú rendszereket, amelyek hordozói és biztosítói az adatoknak, az információknak és a kifejezett tudásnak. A legtöbb tapasztalat azt mutatja, hogy ez az interdiszciplináris terület jelentős nehézségeket okoz a csak informatikai doboztermékeket forgalmazni szándékozóknak, vagy a csak egy területen képzett beszállítóknak. Az adatok és az információk hasznosításának, valamint a tanított vagy más csatornán átadott tudásnak a hasznosulását követni, eredményességét mérni is kell. A mérhetőségnek gátat szab, hogy az eredmények a munka eredményei, és valójában a szervezeti eredményekben komplexen tükröződnek, nem vezethetők vissza pontosan, elemenként egy-egy inputfajtára. Ezzel a nehézséggel a kontrollingosoknak is meg kell barátkozniuk.
Az immateriális vagyon nem mérhető csak pénzügyi mutatókkal, be kell vezetni nem pénzügyi - közvetítő tényezőkre épülő - mutatókat is. Ezeknél a méréseknél még inkább láthatóvá válik, hogy a mutatók mennyire durvák, mennyire nem objektívek - mert nem lehetnek azok. A tudás és a tudásalkalmazás mérési nehézségeinek ellenére megállapíthatjuk, hogy rendkívül érdekes paradigmaváltásnak lehetünk tanúi, amely megújítja a gazdaságról szóló gondolkodásunkat.
