Egy tömőfa és két szál gyufa

Mára csak a pipaszívóversenyek vagy pipagyűjtemények őrzik a pipázás hagyományát, pedig egykor virágzó ipar és kereskedelem épült rá, népművészeti és iparművészeti gazdagsága világhírnevet szerzett az országnak.

A pipázás társadalmi rangra, nemre való tekintet nélkül sok ember kedvelt szenvedélye volt, és ma is az. Miközben királyok, cárok, szultánok pénzbüntetéssel, csonkítással, kínzással vagy halálbüntetéssel próbálták tiltani, gyakran ők maguk is hódoltak e szenvedélynek. A sors fintora folytán hazánkban a pipázók nem azért szorultak ki a társadalomból, mert ezt az időtöltést tiltották, hanem azért, mert az I. világháború előtt megjelent a cigaretta, amely más fiziológiai változást eredményezett a szervezetben. Élvezeti élményét gyorsabban fejti ki, és a benne lévő nikotin mennyisége viszonylag rövid idő után függőséget okoz - mondja Borbély Zsolt, a Róna Dohányfeldolgozó Kft. ügyvezető igazgatója, a Magyar Pipaszövetség elnöke. A cigaretta füstjének tüdőre szívása miatt annak egészségügyi következményei is mások, hiszen a füstben lévő lebegő részecskék a tüdőn megtapadnak. A pipafüstöt viszont nem tüdőzik le, ezért csak kismértékben kerül füst a tüdőbe. Bár a pipázás a dohányzás egy módja, míg az átlagos dohányzó naponta húsz szál cigarettát szív el, szálanként mintegy 5-10 percig, a pipázók napi 2-4 pipatömésnyi dohányt szívnak el, amely tömésenként átlag 30 percig tart. Azért vigyázni kell, mert a mértéktelen pipázás is ugyanolyan károkat okozhat a szervezetben, mint a cigaretta - mondja az ügyvezető.

Bár a pipázás nem éli reneszánszát, sokan hódolnak e szenvedélynek - fogalmaz Borbély Zsolt. A pipakultúra és -kulturáltság őrzője, a pipaszövetség a 80-as évek végén kezdett Magyarországon működni. Versenyeket szerveznek és információkkal látják el a pipaklubokat. A klubok baráti társaságokból szerveződtek, tagjaik leginkább kávéházakban gyűlnek össze, ahol pipafüst mellett "megvitatják a világ dolgait" - mondja a szövetség elnöke.

Évente három hazai bajnokságot szervez a szövetség, de az Európa- és világbajnokságokon is részt vesznek a magyar pipázók, sőt a klubok is megszervezik a maguk versenyeit, a szabályok azonban mindenhol egyformák - mondja Szíber János, a 2004. év összesített csapatversenyének férfi győztese, a Szigetvári Kisváros Pipaklub versenyzője.

Csak nagykorúak indulhatnak az azonos feltételekkel rendezett megmérettetéseken. Ugyanolyan típusú, márkájú, új készítésű pipába három gramm dohányt kap mindenki. Eszközként csak egy tömőfát és két szál gyufát használhatnak a versenyzők. Mielőtt az óra elindul, öt perc felkészülési idő áll a versenyzők rendelkezésére. Ez idő alatt van, aki szálakra szedi, van, aki szinte lisztfinomságúra morzsolja tenyerében a dohányt, majd megtömi a pipáját. Amikor a versenybíró jelt ad a kezdésre, mindenki egyszerre gyújtja meg a pipáját az első szál gyufával. Ha az első gyújtás nem sikerül, mert nem gyullad meg vagy eltörik a gyufa, esetleg a versenyző volt ügyetlen, és a pipa kialszik, felhasználhatja a második szál gyufát is - de csak a verseny kezdetét követő egy órán belül. Ha ez idő eltelte után alszik ki a parázs, a versenyző kiesett. A verseny célja, hogy minél hosszabb ideig égve tudja tartani a versenyző a pipáját.

A mi klubunkban van villamosmérnök, adótanácsadó, falugazdász, nyugdíjas kereskedő és vendéglátós, biztosítási üzletkötő, sőt grafikusművész is - mondja Szíber Jánosné, a Szigetvári Kisváros Pipaklub női versenyzője, a 2004-es női győztes. Minden év szeptemberében, a Zrínyi-napok rendezvénysorozat keretében tartjuk Szigetváron a Zrínyi-kupát. A városháza dísztermében megrendezett versenyre néha több százan is kíváncsiak, hiszen nagyon látványos, amikor a versenyzők egyszerre gyújtják meg pipájukat a félhomályban, és azután sorban izzanak fel a parazsak.

A pipások mintegy harminc százaléka nő, ez azt jelenti, hogy minden klubban legalább két női versenyző is van. Szíber Jánosné, a 2004-es női győztes ideje egy óra 24 perc volt, de a világ legjobb női versenyzője mintegy három órán keresztül tudta pipájában égve tartani a háromgrammnyi dohány parazsát.

Sámánok, mágusok, varázslók már évszázadok óta használják a felszálló füstöt nemcsak jóslásokra, hanem a túlvilág szellemeivel való kapcsolatteremtésre is. A különböző növényekből készült füvek pipából való elszívása vagy füstjének beszívása után transzba estek, melynek hatására látomásaik lettek. Ez fontos szerepet játszott a közösség életében - mondja Borbély Zsolt. A "békepipa" elszívása törzsek közti harcok kimenetelét döntötte el, szerződéseket pecsételt meg, valóban békét jelentett a törzs tagjai számára. Emellett gyógyításra is használták a füvek beszívott füstjét, beszéltek annak agyat tisztító és gondolatokat ébresztő hatásáról is. A dohánnyal Amerika felfedezése után ismerkedett meg Európa. Előbb Spanyolországban és Portugáliában terjedt el, később egész Európát meghódította. Hazánkba először a törökök hozták. Szerte a világban törvények sokasága tiltotta a "füstölgést", gyakran halálbüntetés vagy kínzás járt annak, akit rajtakaptak. De hiába tiltották, hiába próbálták törvényekkel visszaszorítani, mindig teret hódított magának a dohányzás. Még a 19-20. században is költők, üzletemberek, államférfiak fontos eszköze volt. A művészek ihletet kaptak pipázás közben, mások nagy üzleteket kötöttek, és a politikusok fesztelenebbül beszélgettek egymás közt így. Mesterségek, céhek, egész iparágak épültek rá. A magyar pipafaragó-mesterek világhírűek voltak - mondja a pipaszövetség elnöke.

A 19. században volt a pipázás virágkora, akkor a hosszú szárúak voltak divatosak, de ezek ma már nem jellemzők. A nagyobb, nehezebb pipákat úgy szívták, hogy a pipa végét megtámasztották a szék karfáján. A pipák lehetnek rövid vagy hosszú szárúak, kisebb vagy nagyobb öblűek, akril- vagy keménygumi szopókásak, fa- vagy tajtékpipák, mindegyik más élményt nyújt. Épp ezért a pipásoknak szinte soha sincs csak egy pipájuk. Mindig arra gyújtanak rá, amelyik pillanatnyi hangulatuknak éppen megfelel. Nem ragaszkodnak a megszokott dohányukhoz sem, sőt szeretnek kipróbálni új ízeket, új aromájú dohányokat is - mondja Borbély Zsolt.

Azonban a különböző anyagból készült, különböző formájú pipákban ugyanazon a dohányfüst aromájának más az íze. Ezt figyelembe véve többféle anyagból készültek a pipák, de megjelenítették rajtuk a fontosabb történelmi eseményeket, vagy a tulajdonos személyiségére, szakmájára vonatkozó jellegzetességeket, bibliai történetrészleteket, netán a paraszti világ motívumait.