A kapcsolatépítésnek ára van
Mi a lényege a CEU Business School, a Közép-európai Egyetem Gazdasági Iskolája és a milánói Bocconi Egyetem közötti együttműködésnek, illetve a két diplomát adó képzési programnak, amelyről a napokban tartottak sajtótájékoztatót?
Elsődleges célkitűzésünk, hogy központja és katalizátora legyünk a régióban a Közép-Európától keletre, az Európai Unión kívüli európai országokban - mint Románia, Fehérorszország, Ukrajna és a kaukázusi országok - annak az egyetemi szintű alap- és posztgraduális gazdasági képzésnek, valamint a hozzá kapcsolódó kutatásnak, amely a térség üzleti életében szerepet játszó potenciális vezetőknek ad magas színvonalú és gyakorlati ismereteket. Hallgatóink jelentős része - Grúziából harmincan jelentkeztek - ezekből az országokból érkezik a négyéves, olasz-amerikai-magyar közös oktatási programra, amelyből két évet Budapesten, két évet Milánóban töltenek el, és az Európában és Amerikában is elfogadott kettős nemzetközi üzleti diplomával fejezik be a tanulmányaikat.
Milyen áron?
A tandíj 6500 euró, de ösztöndíjra is lehet pályázni.
Hogyan jött létre a két intézmény között ez a stratégiai szövetség?
Két évvel ezelőtt született meg a gondolat, hogy két magánalapítású - egy amerikai és egy európai - egyetemnek kellene a jövőre gondolva felkészíteni Kelet-Közép-Európa üzleti vezetőinek új generációját a globalizáció és az európai integráció kihívásaira, a társadalmi és gazdasági környezet rendkívül gyors változásaira az élvonalbeli egyetemek által nyújtott első diplomás üzleti oktatással. Most jutottunk el oda, hogy meghirdethettük a képzés szeptemberi kezdését, amelyre már induláskor is nagy a túljelentkezés.
Említette, hogy a CEU üzleti iskoláján nem csupán oktatnak, de kutatásokkal is foglalkoznak. Milyen témakörökben?
Többek között a korrupció közvetlen és közvetett hatásáról, amely - mint tudjuk - jelentős mértékben kerékkötője a gazdasági fejlődésnek ebben a régióban. E jelenségek megváltoztatása elsődlegesen nem rendőri intézkedéseken vagy erkölcsi lamentáláson múlik, hanem a gazdasági és a közigazgatási rendszer szerkezetének átalakításán, ami nem mindenkinek érdeke. Újabb keletű például az a gazdasági korrupció, amikor a gazdag erőforrásokkal rendelkező, de szegény ország esetében egész kormányzati ágakat - sőt kormányokat - "térít el" feladatától a hirtelen befolyó pénz és az erre a látszatprofitabilitásra, "jó bulira" épülő gazdasági intézmények egész rendszere. Amit mi teszünk, hogy a helyi kormányzati és oktatási szervekkel együttműködve tájékoztató programokat indítunk, előadásokat szervezünk az üzleti alapelvek érvényesítéséről a közigazgatásban. A pályázati rendszerekről, a tendereztetésről, a közbeszerzési eljárások alapelveiről, ezek elbírálásáról, átláthatóságáról, elszámoltatásáról, ellenőrizhetőségéről, magáról az Európában érvényes eljárási szabályokról.
Hogyan került az oktatási intézmény élére, amelynek nemcsak dékánja, de igazgatója is?
Jó időpontban, 2001-ben kaptam a felkérést. Akkoriban a Viasat Rt. vezérigazgatójaként az a gondolat foglalkoztatott: szeretnék kicsit visszavonulni a zaklatott üzleti élettől, és - miután korábban tíz évig vendégtanárként tanítottam a Közgázon - elmegyek főállásban tanárnak. Véletlen egybeesés volt, hogy azokban a napokban hívtak fel a CEU-tól, vállalnám-e dékánként és igazgatóként az üzleti kar teljes megújítását. Tudni kell, hogy az iskola jogelődje az 1988-ban Mark Palmer, Soros György, Andrew Sarlós és Demján Sándor által alapított IMC volt, amely 2000 tájára anyagilag és morálisan is válságba került, és az a döntés született, hogy szervezetileg beolvasztják a CEU-ba, de a működéséhez szükséges anyagi forrásokat önállóan kell előteremtenünk, és piaci szemlélettel kell működnünk.
Szerepet játszott a döntésében, hogy a szakmai karrierjét végül is azzal alapozta meg, hogy a nyolcvanas években a New York-i Columbia Egyetem vállalta az ön posztgraduális képzésének akkor horribilis költségű tandíját?
Eredetileg egyetemi kutatói pályára szerettem volna menni, de végül másként alakult az életem. Most viszont ennek a gazdasági iskolának a megújítását is izgalmas, reformokra alkalmat adó feladatnak érzem, hiszen az iskolák, egyetemek eredeti küldetése az, hogy a tudomány és az oktatás ügyét szolgálják - kerül, amibe kerül -, nem pedig arra találták ki, hogy gazdasági racionalitás szerint működjenek. A megbízatásom most arra szól, hogy önfenntartással teremtsem meg egy akadémiailag élvonalbeli egyetemi kar működésének feltételrendszerét. A két követelmény egymással némileg konfliktusban áll, hiszen az akadémiai kiválóság elérése nagyon drága "mulatság", tekintettel arra, hogy nálunk remek amerikai tanárok tanítanak, és egyetlen amerikai tanár fizetése 15-20 diák tandíjával egyenértékű, az iskola fenntartásáról, az adminisztratív költségekről nem is beszélve.
Hogyan oldotta fel a konfliktust?
Minimális támogatást kaptunk a CEU-tól a deficit pótlására, de rögvest azzal indítottunk, hogy az éves MBA-képzési programunkra 10,5 ezer eurós tandíjakat kezdtünk szedni, az iskolát az üzleti vállalkozás elvei szerint szerveztük át és működtetjük.
Hallottam olyan tanfolyamukról, amelynek 48 ezer dollár a tandíja. Mit lehet ennyi pénzért megtanulni?
Három évvel ezelőtt egy amerikai, egy holland és egy német egyetemmel együttműködve indítottuk be ezt a képzést, amely a Financial Times besorolása szerint - az akadémiai rangsort tekintve - a 11. helyen áll a világranglistán. Ez a második, harmadik vonalban lévő, 30-45 év közötti vállalatvezetőket - közöttük 8-10 magyart - készít fel az előbbre lépésre, akik a tanulmányi idő alatt sem adják fel az állásukat, két-két hetet töltenek el nálunk, Hollandiában, Németországban és Amerikában, elegáns szállodákban laknak, magas színvonalú ellátást kapnak és a találkozók közötti időszakban online történik a képzésük. Miután "sztárhallgatókról" van szó, "sztárprofesszorok" okítják őket, de a legtöbbet abból profitálnak, hogy nemzetközi menedzsmenttapasztalatokat szereznek, és közvetlen, folyamatos személyes kapcsolatba kerülnek egymással. Ha úgy vesszük, a tandíjjal ennek a kapcsolatteremtésnek az árát fizetik meg, de ez igazán jó befektetés számukra, mert fizetésük a diploma megszerzése után a sokszorosára ugrik.
Olyan pályát futott be, amely figyelemre méltó, és azt lehetett sejteni, hogy előbb-utóbb vagy médiacézárként, vagy a telekommunikáció "nagy hatalmú" vezetőjeként fog megjelenni. Volt is erre több alkalma, hiszen ön hozta be az RTL Klubot, a Star Rádiót Magyarországra, majd a PanTel Rt. vezérigazgató-helyettese lett, onnan pedig a Viasat Rt. vezérigazgatói székébe ült át. De mindig a háttérben maradt. Miért?
Ha megnézi, láthatja, hogy azok a "médiacézárok", akik Magyarországon a 1990-es évek közepén a figyelem középpontjában álltak és cézár szerepben tündököltek, mai szemmel nézve átmeneti, helyi magyar kisvállalkozói figurának minősülnek és teljesen eltűntek. A nyomtatott sajtó és a rádiózás területén talán még fel-feltűnnek ilyen babérokra törő személyiségek, de a komolyabb emberek ott is kerülik a reflektorfényt. Az televíziózásban pedig látványosan egészen mások a tőke- és erőviszonyok. A kis pénzből nagy televíziót csinálás illúziója és a kis médiavállalkozók nagy cipőben korszak már régen véget ért. Az én feladatom az volt, hogy tisztán üzleti vállalkozásként behozzam Magyarországra az RTL Klubot, de nem vállalkozóként, hanem az RTL Klub egyik tulajdonosa, a párizsi Havas Intermediation képviselőjeként.
Meglepően ritkán szerepel a sajtóban, miközben többek között ön az egyik megalkotója a sokat szidott médiatörvénynek, amelytől azonban nem lehet elvitatni, hogy kaput nyitott a hazai médiavilág szükségszerű és kikerülhetetlen liberalizációjához.
Volt némi szerepem a hazai médiavilág piaci átalakításában, ahol a tét a kereskedelmi média működésének beindítása volt. Több évet töltöttem azzal, hogy néhány, ma már itt lévő és sikeresen működő nagy nyugati tv- és rádiótársaság megtelepedjen Magyarországon. Az RTL Klub luxemburgi vezetőit két évig győzködtem arról, hogy itt érdemes befektetni. A most is hatályban lévő médiatörvénytől azonban elhatárolom magam, mert az még az elfogadása előtt oly mértékben átalakult a politikai pártok alkuinak következtében, hogy annak már nem sok köze van ahhoz, amelyet a Sajó András jogászprofesszor által vezetett bizottság - amelynek tagja voltam - letett az asztalra. Az volt a cél, hogy megszűnjön az állami televízió és rádió monopóliuma, de a rossz szabályozással nem teremtette meg a közszolgálati médiumok gazdasági működésének alapjait. A legnagyobb probléma azonban az, hogy minden a politikai pártok rövid távú előnyei körül forog, amelyekben még mindig fontosabb, hogy a másik fél ne nyerjen, mint a gazdasági racionalitás. Sajnos ez a logika nemcsak a közszolgálati médiára, de a teljes mai magyar közéletre jellemző. Ma már kivétel nélkül minden politikus számára nyilvánvaló, hogy az egész médiaszabályozást újra kellene alkotni. De ebből a felismerésből nem következik semmi. Ez a legrosszabb esetben addig a pontig tarthat, amíg a közmédiarendszer és az egész közkultúra általános széthullása miatt az éppen hatalmon lévők sem tudják előnyeiket érvényesíteni, ekkor talán felborul ez a rendszer.
Évekkel ezelőtt azt mondta, hogy még számos izgalmas területet próbálhat ki a média és a távközlés világában, ahol sok a nagyvad, és kevés a profi vadász. Most jól érzi magát a pozíciójában?
Igen. Egy regionális központként működő amerikai gazdasági iskola felépítése sok érdekes munkát és nemzetközi öszszefogást igényel. Csupán azt sajnálom, hogy a tervezettnél kevesebb időt tudok Szentgyörgyhegyen, a szőlőmben a barátaimmal tölteni.
