Gátépítési munkák a Tisza mentén
Közel egymilliárd forint értékű gáterősítési munkálatok kezdődtek Vásárosnamény mellett a Tisza mentén élők biztonságának javítása érdekében. Gombos András, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára a helyszínen rendezett sajtótájékoztatón elmondta: az érintett 5,5 kilométer hosszú gátszakasz megerősítésével és 50-70 centiméteres megemelésével a töltés az eddig mért legmagasabb vízállásnak is ellent tud majd állni az országhatár és Vásárosnamény közötti szakaszon. A május végén indult projekt a Vásárhelyi-terv része, amelynek keretében összesen 22 helyen hajtanak végre árvízvédelmi fejlesztéseket a folyó mentén.
Szintén mintegy egymilliárd forintból folyik a gátak megerősítése Tiszakerecseny mellett, s még az idén elindulnak a cigándi és a tiszaroffi árvízi vésztározók kialakítását célzó munkák is. Emellett Vezseny mellett olyan átépítések kezdődnek, amelyek a vízáteresztő képesség javításával Szolnoknál közel 40 centiméterrel csökkenthetik az árvíz tetőzési szintjét. Az egyenként több tíz négyzetkilométer területű árapasztó vésztározók létesítése mintegy négyezer mezőgazdasági termelő gazdálkodását érinti, akik az ennek kapcsán kidolgozott környezetgazdálkodási programra benyújtott 2004-es pályázataik után az idén augusztustól juthatnak támogatáshoz. (VG)


