Munkanélküli és inaktív nők vállalkozásindítását vagy munkaerőpiacra való visszatérését kívánja segíteni a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány - tudtuk meg Pintér Zsuzsannától, az alapítvány oktatási menedzserétől. Elmondta, hogy a humánerőforrás-fejlesztés operatív program (hefop) száz százalékban támogatja a 28,85 millió forintos költségvetésű projektjüket, amelyben 16+6 fő vesz részt. Eredetileg ugyanis 16 fő képzésére nyújtottak be pályázatot, de a nagy érdeklődésre való tekintettel további hat jelentkezőt bevontak a képzési programba, mivel ettől a költségek nem emelkednek. Gyakorlati lehetőséget és személyre szabott tanácsadást azonban nem biztos, hogy nekik is tudnak biztosítani.
A vállalkozásfejlesztési képzés már lezárult. Jelenleg folyik még az ECDL-vizsgával záruló számítógép-kezelői, illetve egy kétszáz órás Business English szaknyelvtanfolyam. Bár nyelvvizsgára nem kötelezték a résztvevőket, többen jelezték, hogy a kurzus végén saját költségen elmennek vizsgázni. A decemberben záruló tanfolyam után jövő év elején a konzorciumi partner, a Székesfehérvári Vállalkozói Központ (Inkubátorház) egy hónapos munkahelyi gyakorlatot biztosít a résztvevőknek. A kiírás szerint negyven százalékuknak kell visszakerülnie a munkaerőpiacra, de jelenleg úgy tűnik, hogy ennél nagyobb arányban kívánnak majd vállalkozást indítani vagy munkát keresni - jegyezte meg Pintér Zsuzsanna.
A szerződést viszonylag problémamentesen sikerült megkötni a közreműködő szervezettel februárban, és május 18-án megérkezett az előleg első összege, több mint hatmillió forint. Az ezt megelőző időszakban csak bérjellegű kifizetései voltak az alapítványnak, így nem kerültek szembe likviditási problémákkal - mondta a képzési vezető, s hozzátette: átestek már az első monitoringvizsgálaton, amelyen az első projektjelentést kifogástalannak találták. Igen összetett volt az elkészítendő jelentés, de az ESZA Kht.-nál előzetesen felkészítették őket, és részletes leírást is kiadtak arról, hogy hova mit várnak és milyen terjedelemben. Az eddigi tapasztalatok és a hallgatók elégedettsége arra ösztönzi az alapítvány vezetését, hogy az idei pályázaton is részt vegyenek hasonló, de a hallgatók igényei szerint továbbfejlesztett képzési programjukkal. (KR)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.