BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem kelt el a Parmalat

Nincs új tulajdonosa a székesfehérvári Parmalatnak, mivel eredménytelenül zárult a tegnapi versenytárgyalás a cég eladására kiírt pályázat egyetlen jelentkezőjével, a 60 százalékban tejtermelői tulajdonban lévő A-Tej Kft.-vel - közölte lapunkkal Somogyi Ferenc, a felszámolást végző T-M Line Kft. ügyvezető igazgatója. Jövő csütörtökön újabb pályázat jelenik meg, várhatóan 15 napos beadási határidővel.

A módosított irányár 4 milliárd forint lesz, szemben az eddigi 8 milliárddal - mondta Somogyi Ferenc. A készleteket előreláthatólag 1-1,4 milliárdért hirdetik meg. Az ügyvezető igazgató szerint a 8 milliárdos korábbi árral alapvetően nyugat-európai tejüzemeket kívántak megcélozni, a 4 milliárdos összeg viszont már több hazai érdeklődőt is vonzhat. A módosított ár közelít a Parmalat valós piaci értékéhez, amelyet tejipari szakértők 3-4 milliárd forintra becsülnek.

A tegnapi versenytárgyalás azért volt eredménytelen, mert az A-Tej Kft. nem adta meg a hitelezői választmány által megszabott minimumárat. Ez a D kategóriába sorolt adósságok legalább 50 százalékos megtérülését biztosította volna, de konkrétumokat Somogyi Ferenc nem kívánt közölni. Információink szerint a termelői konzorcium a cégért 2 milliárdot ajánlott.

Istvánfalvi Miklóst, a hitelezői választmány A-Tejben is érdekelt elnökét nem sikerült elérnünk. Úgy tudjuk, a gazdálkodók ismét pályázni akarnak az A-Tejjel vagy más formációban. Esélyeik azonban - állítják szakértők - csökkenhetnek az új érdeklődők várható belépése miatt. A felszámoló a nyilvános értékesítési felhívást megküldi az általa szakmai befektetőnek tartott hazai tejipari vállalkozásoknak is.

Az évi 65 millió liter tejet feldolgozó Parmalat a múlt évet 1,2 milliárdos veszteséggel zárta. Az 5-6 százalékos piaci részesedésű cégnél az idei első fél év is veszteséges lesz, mivel átlagárai mintegy 20 százalékkal csökkentek az olcsó tejtermékimport árletörő hatása miatt. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.