A tervek szerint ősszel nyitó Sárkány Center, ha méretével nem is, profiljával mindenképpen konkurenciát kíván támasztani a Józsefvárosi, vagy már néven a Négy Tigris piacnak. A beruházó és működtető Vimpex Kft. ügyvezető igazgatójának, Vu Quy Duongnak manapság az a legnagyobb gondja, hogy az olcsó ázsiai termékeket keresőket miként lehet átszoktatni a Gyömrői útra. A kőbánya-kispesti vasút- és metróállomástól fél kilométernyire lévő egykori ipari övezet ugyanis nem a bevásárlóforgalmáról híres.

A Vimpex Kft.-vel az elmúlt 14 évben dohány-nagykereskedelemmel foglalkozó Vu Quy Duong azonban bizakodó, és az egykori Budapesti Kőolajipari Gépgyár 44 ezer négyzetméteres területén mintegy kétmilliárd forintból olyan üzletközpont indítására készül, ahol alkudni is lehet.

Vevőként elsősorban a környékbeliekre számít, mert arrafelé kevés a vásárlási lehetőség. Másrészt azokat várja, akik szeretnek piacra járni, de a szokványos "ázsiai" piacoknál rendezettebb körülményeket és a bevásárlóközpontoknál alacsonyabb árakat keresnek.

Mindenekelőtt azonban meg kell győznie a kereskedőket, hogy érdemes a Sárkány Centerben megtelepedni. Ezért az első fél évben csak a rezsit kell fizetniük a bérlőknek, s később, két év alatt kívánja a cég a bérleti díjakkal elérni a havi 42 ezer forintos szintet. Ez egy hét négyzetméteres stand és - az üzemcsarnok magassága révén - a felette lévő ugyanekkora raktár díja lenne, s az üzletsorok kialakítása folytán akár több ilyen is egybe nyitható. A raktárak területét nem számították bele a nettó kereskedelmi területbe, amely meghaladja az ötezer négyzetmétert, s amelyen mintegy hétszáz üzletet alakítanak ki. Ezek közel kétharmada már elkelt. A bérlők legtöbbje vietnami, aztán a magyarok következnek, de lesz néhány kínai, pakisztáni, lengyel és török bolt is.

A Budapesti Műszaki Egyetemen 1991-ben villamosmérnöki diplomát szerzett vietnami cégvezető ugyanakkor valódi üzletközpontot tervezett a barnaövezetbe. A vegyes kínálatú, kis üzletekkel telt csarnokok mellett afféle outleteket is nyitna: az egyik épületben csak ruhaneműk, a másikban cipők lennének. Vu Quy Duong abból indul ki, hogy a divattrendek gyors változása miatt megmaradt készleteket a kereskedők nem tudják hol árusítani, és az előző szezonból megmaradt árutömeg még a lakberendezési cégeknek is komoly készletezési gondot jelent. Így az olcsó áruk központja lenne a Sárkány Center, mint két évtizede az Alkalmi Áruház, azzal a különbséggel, hogy itt internetkávézó, látványpékség, magyar és ázsiai büfé, valamint nyomtatványbolt, gyorstisztító és lottózó is lesz a tervek szerint. Az ötszáz gépkocsi befogadására alkalmas gyárudvar egyik épületében pedig a Reál élelmiszer-kereskedelmi hálózatnak lesz egy 1,5 ezer négyzetméteres üzlete.

A Sárkány Center tehát nyilván nem lesz közvetlen versenytársa a Kőbányai út Orczy tér és Hungária körút közti szakaszának két oldalán húzódó "ázsiai" negyednek, amelynek csak egy része az elmúlt években elhíresült Négy Tigris piac. Ez utóbbi üzemeltetője, a Komondor Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a területet bérbe adó MÁV Rt.-vel az elmúlt év februárjában további két évre kötött bérleti szerződést. A mintegy három és fél ezer kiskereskedő java része kínai, bár a piac neve a magyar mellett vietnamiul is látható a főkapu fölött.

Becslések szerint meghaladja a húszezret a hazánkban kereskedő kínaiak száma, akik az elmúlt évtizedben érkeztek Magyarországra. A mintegy háromezer vietnamiról pedig úgy tudni, hogy a nyolcvanas években eredetileg tanulni vagy dolgozni jöttek. A két nemzet fiai látszatra jól megférnek a magyar piacon. Még a Szentmihályi úton lévő AsiaCenterben (AC) is, ahol a vietnamiak már többségben vannak.

Az osztrák Strabag tulajdonában lévő üzletház ugyanakkor mindkét ország vállalkozóival keresi a kapcsolatot. Rudolf Riedl ügyvezető igazgató lapunknak elmondta, hogy az AC a budapesti kínai nagykövetséggel együttműködve már évek óta dolgozik a kínai-magyar kereskedelmi kapcsolatok bővítésén.

Az idén tavasszal Kínában és Vietnamban tartottak üzleti bemutatkozó körutat, amelynek eredményeképp megkezdte munkáját az AC képviseleti hálózata. A budapesti üzletközpont első irodái Hanoiban, Saigonban és Sanghajban nyíltak meg.

A tárgyalások eredményeként az első új bérlőjelöltek e hónap végén érkeznek és két hétig ismerkednek az AsiaCenterrel, valamint a magyar és a környező országok piaci lehetőségeivel. A kereskedő cégek a nagykereskedelmi szárnyban szeretnének átlagosan 50-200 négyzetméternyi területű reprezentatív irodákat és bemutatótermeket nyitni.