A vállalatok nem szavaznak - így könnyen büntethetők

A kormány az idén immár harmadszor emeli a gázárat, összesen több mint 42,5 százalékkal drágítva az energiahordozót a nem lakossági felhasználóknak. Az emelés mértéke 2000 őszét idézi, amikor a nagyfogyasztóknak egyetlen lépésben 43 százalékkal nőtt az ár. Nem csoda, hogy az ipari fogyasztó érdekképviselete máris tiltakozik: a földgáz ugyanis áfa nélkül így már jó 20 százalékkal többe kerül majd az iparnak, mint a lakosságnak, miközben tőlünk nyugatra a háztartások által fizetendő ár másfél-kétszerese a cégeknek számlázottnak. A piaci szabályok érvényesülésével ugyanis ott a többet vásárlók alacsonyabb árat kapnak.

Nemcsak ezért morgolódnak azonban a cégvezetők. Nem éppen kulturált elintézése ugyanis a drágításnak, ha az amúgy jól szervezett, könnyen elérhető érintettek a televízióból értesülnek arról, hogy megint ők viszik el a balhét.

A kormány lépése persze érthető. Hiába drágul a világpiacon a kőolajjal együtt a gáz is, a fűtési idény és különösen a választások előtt politikai öngyilkosság volna a lakosság terheit növelni. A vállalatok azonban nem szavaznak, így azok büntetlenül terhelhetők.

Csakhogy a látszat csal. Az energia drágulása ugyanis az árak emeléséhez vezethet, amely inflációt növel, vagy az import élénkülése révén a külkereskedelmi deficitet emeli. Ha viszont nem sikerül a vevőkre áthárítani a gáz drágulását, az visszaveti a jövedelmezőséget, a racionalizálások pedig a munkanélküliséget növelik. Erre pedig komoly az esély, hiszen a versenytársak által fizetendő uniós gázár többnyire szerényebb az itthoninál.

Az áremelési hatás pedig korántsem marginális termékeket érint. Drágulhat a péksütemény, a tégla, a műanyag és a műtrágya is. Azonban az infláció letörésére igencsak büszke kormány alighanem úgy számol, minél több áttételen keresztül jutnak el ezek a termékek a végső fogyasztókhoz, annál nagyobb az esély, hogy az emelés jó részét a piaci verseny nyomása miatt a szereplők lenyelik.

Sokan azt is furcsállják, hogy az emelésre éppen most és éppen így került sor. A vonatkozó rendelet szerint ugyanis évente kétszer kell a gázárat felülvizsgálni, az idén pedig már megvolt a két drágítás januárban és augusztusban. Van ugyan lehetőség rendkívüli árfelülvizsgálatra, ha ezt a piaci viszonyok indokolják, ám a nyugati árszint túlhaladása után ez már nehezen védhető. Ezért inkább a januári felülvizsgálat előre hozataláról beszélhetünk, akárcsak az üzemanyagok októberi áfacsökkentésénél.

Alighanem arról van szó, hogy a politikai racionalitás vezeti a döntéshozókat. A benzin forgalmi adójának csökkentése után a gázárak megfékezése komoly érv lehet a kampányban, még akkor is, ha valójában semmit sem tettünk, csak a terheket pakoltuk át másra. Rossz nyelvek szerint az időzítés is egy mögöttes alku része: e szerint a Mol bizonyos ideig tartózkodik a benzin árának emelésétől, így megőrizve a forgalmi adó visszavágásának hatását, a kieső hasznot pedig a rendkívüli gázáremelés profitjából fedezheti.

Sokak szerint ezzel magyarázható a lakossági ártámogatási rendszer elavult szerkezetének változatlanul hagyása is. Egy az unió elvárásainak megfelelő, rászorultság alapú megoldás bevezetése ugyanis a mai kedvezményezettek többségét, egyes becslések szerint a lakosság 80 százalékát hátrányosan érintené. Márpedig a választók többsége még nem felejtette el a "nem lesz gázáremlés" alaposan sárba tiport, majd kényszer hatása alatti tettnek minősített, igencsak elhamarkodott ígéretét.

A mostani lépés feltehetően még több nagyfogyasztót késztet majd arra, hogy az első 44 fecske után azok is - közüzemi szolgáltatói szerződésüket felmondva - a szabad piacról szerezzék bea gázt. Erre 2007 júliusa után már mindenkinek joga lesz, ami aligha engedi, hogy a világpiactól tartósan elszakadjon egyes csoportok szabályozott gázára. A hátrányos helyzetbe kerülők ugyanis sorra távoznak majd, így a bentmaradtakra egyre nagyobb finanszírozási teher hárul. A kilépők számának gyarapodásával pedig a költségvetés terhei is emelkednek.

Nagy kérdés azonban, hogy milyen politikai környezetre lenne szükség ahhoz, hogy az egészségügy piacosításához hasonló sokkot előidézve piaci alapú gázárakkal találkozzanak a háztartások. A mai számítások szerint ugyanis fűtési költségeik ezzel akár meg is duplázódhatnának, s ezzel sok városi lakás tulajdonosa - alternatíva híján és a hazai kereseti színvonal mellett - megoldhatatlan kihívással szembesülne.