A bitcoin csütörtökön délután új történelmi csúcsra emelkedett, amit részben az intézményi befektetők növekvő kereslete, valamint Donald Trump amerikai elnök kormányzatának kedvező szabályozási politikája segített elő.
A világ legnagyobb kriptodevizája először törte át a 113 000 dolláros határt, csütörtök este 8 órakor már 113,777 dolláron állt.
Mint a Világgazdaság korábban megírta, a bitcoin szerda késő éjszaka is kiemelkedően teljesített. Akkor a legnagyobb kriptodeviza egy pillanatra ugyanis elérte a 112 097 dolláros árfolyamszintet, mielőtt villámgyorsan korrekcióba kezdett, és egészen 110 600-ig esett vissza. Az eredeti tokent csütörtök reggel 111 200 dollár környékén adták a kriptotőzsdéken. A bitcoin a májusi csúcsa óta nem tudta elérni ezt a szintet.
A kriptodeviza árfolyama a Deribit tőzsdén elsősorban a 115 000 - 120 000 dolláros vételi opciókra koncentrálódik.
A szeptember végi és decemberi lejáratú hosszabb távú opciók esetében pedig már a 140 000 - 150 000 dolláros szinteknél is megnőtt az érdeklődés
a Bloomberg értesülése szerint.
A bitcoin ismételt csúcsdöntése azt mutatja, hogy a piacok nem rettentek meg az amerikai vámháború folytatódásától, kockázati kitettségeiket ugyanis nemhogy nem csökkentették, de az egyik legrizikósabb eszköz vételén keresztül még növelték is.
Donald Trump második elnöki ciklusa kedvező, lazább szabályozási környezetet hoz a szektornak. A csütörtöki optimizmust az kriptobarát nyilatkozatai is fűtötték, amelyeket a Truth Social közösségimédia-felületén tett közzé.
Az amerikai kongresszus a július 14-i hetet hivatalosan is „Kriptohétnek” nyilvánította. A piaci érték szerinti legnagyobb digitális eszköz árfolyama idén már körülbelül 20 százalékkal emelkedett, ami illeszkedik a kockázatos eszközök, köztük a részvényárfolyamok mozgásába.
A rali mögött az is állhat, hogy a közelmúltban több új kriptoalapú treasury-vállalat indult el – mondta Mauricio Di Bartolomeo, a Ledn társalapítója és stratégiai igazgatója a hírügynökségnek. Ezek a cégek részvény- vagy kötvénykibocsátással próbálnak digitális eszközöket felhalmozni mérlegükön, hogy a tőzsdén kvázi bitcoin-helyettesítőként működhessenek.
A bitcoin ismét bizonyítja, hogy teljesen külön kategóriát képvisel. Ahogy a kereskedelmi feszültségek fokozódnak és az altcoinok meginognak, az intézményi befektetők a bitcoinra tekintenek makrogazdasági fedezeti eszközként és befektetési kategóriaként”
– mondta Roshan Roberts, az OKX US kriptokereskedési platform vezérigazgatója.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.