A bejegyzésben kiemelik, hogy a legtöbb civil áldozatot hosszú hatótávolságú rakétákkal és drónokkal végrehajtott támadások okozták, különösen városi térségekben – ezek a júniusi áldozatok több mint feléért (53 százalék) felelősek. Dnyiproban, Kijevben és Harkivban például több civil is meghalt egy-egy támadás során, és gyakran nagy számú sebesültről számoltak be – írja a Kiszo.
A jelentés szerint 2025 júniusában
az Oroszország által Ukrajna ellen bevetett rakéták és öngyilkos drónok száma tízszerese volt az egy évvel korábbinak.
A frontvonalhoz közeli településeken továbbra is magas a civil áldozatok száma, különösen Herszon és Doneck megyékben, ahol leginkább kis hatótávolságú dróntámadások okoznak veszteségeket.
A civil áldozatok túlnyomó többsége (98 százalék) Ukrajna kormányának ellenőrzése alatt álló területeken történt. Összesen 16 megyében, valamint a fővárosban, Kijevben is regisztráltak civil haláleseteket vagy sérüléseket.
Az ENSZ-misszió azt is megállapította, hogy júniusban
legalább 20 támadás érte Ukrajna energiarendszerét
– 13 a kormány által ellenőrzött területen, 7 pedig orosz megszállás alatt álló régiókban történt. Külön kiemelik a Herszon megyében június 11-én és 27-én történt támadásokat, amelyek széles körű áramszünethez és a városban előre ütemezett áramkimaradásokhoz vezettek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.