EETEK: szélbe állhat a beruházás
Megkapta a jogerős környezetvédelmi engedélyt az EETEK Hungary Energiahatékonyság Technológiai Rt. a bágyogszováti és hárskúti szélerőmű-beruházáshoz - jelentette be tegnap a társaság. A cég 26 milliárd forint értékben épít egyenként 25-30 széltoronyból álló két parkot, amelyek - a kiválasztott turbina típusától függően - összesen akár 250 ezer MWh energiát is termelhetnek évente.
Lansing Gatrell, az EETEK vezérigazgatója jelezte: a szélerőműprojekt építési engedélyezése azonnal megkezdődik, 2006-07-re pedig már a beüzemelésük is megtörténhet. A mostani két beruházással jelzésük szerint éves szinten mintegy 140 ezer tonnával csökkenthetik Magyarország szén-dioxid-kibocsátását.
Az EBRD-hátterű, az elmúlt három évben mintegy tízmilliárd forintot befektető EETEK részben saját forrásból, részben banki finanszírozásból kívánja megvalósítani új beruházásait. A vállalat szakmai partnere a környezetbarát technológiák ipari szintű alkalmazásával foglalkozó Hárskúti Megújuló Energia Központ Kft. Magyarország jelenleg a sereghajtók között szerepel a szélenergia-felhasználást illetően Európában a kedvezőtlenebb szélviszonyok, valamint a szabályozási és a finanszírozási nehézségek miatt. Bár az elmúlt években több száz széltorony építését engedélyeztették, mindeddig csupán tíz épült meg.
Világszerte egyébként több mint 8000 megawattal bővült tavaly a szélerőművek összkapacitása, s ezzel összességében 21 százalékkal nőtt az ezekkel termelt energia mennyisége az előző évhez képest a PointCarbon írása szerint. Az összes szélerőmű-kapacitás 47 ezer megawattot tesz ki, s a növekedésből - a korábbi évekhez hasonlóan - ismét Német- és Spanyolország vette ki leginkább a részét. E két ország vállalatai 2004-ben együttesen több mint 4000 megawatt összteljesítményű szélturbinát állítottak üzembe.


