Kacatok, álmok és kihívások

1986 óta vezetett nagyvállalatokat, élte a menedzserek zajos, mozgalmas életét. Miért szánta rá magát arra, hogy gyalog végigjárja az El Caminót, a Santiago de Compostelába vezető 800 kilométeres utat? Mit adott önnek ez az élmény?

Megtanított arra, hogy sohase térj viszsza oda, ahol már jártál, és csak annyit vigyél magaddal a hátizsákodban, amennyire feltétlenül szükséged van. Hiszen az egy kilóval is nagyobb teherrel órákat veszíthetsz, mire célhoz érsz. Ha ezt lefordítjuk a mindennapjainkra, rádöbbenünk: mennyi felesleges kacatot cipelünk magunkkal életünk során, és hogy ezeknek a "kacatoknak" a megszerzéséért, fenntartásáért küszködünk, viaskodunk, taposunk egymás lelkébe, és közben elfelejtünk harmóniában élni önmagunkkal és a környezetünkkel. Az úton az ember teljesítménye az, hogy hány kilométert tesz meg naponta, és ez csak önmagától függ. Tíz-tizenkét nap után kezd a gondolkodása tisztulni, és képes a fejében, a lelkében rendet rakni.

Eszerint ez a főúrian berendezett műemlék épület is, ahol él, felesleges kacat?

Valójában az, de miután az első pillantásra beleszerettem, és eredeti fényképek alapján felújíttattam, megpróbáltam tartalommal megtölteni. Úgy, hogy itt működik a híres spanyol filozófus, Ortega y Gasset nevét viselő művészeti szalon, amelynek tagjai - írók, festők, zenészek, filmesek, csillagászok, szociológusok - minden hónap utolsó csütörtökjén itt mutatják be egymásnak műveiket.

Ön Németországban nevelkedett. Mikor és hogyan került oda?

17 éves kamasz voltam, amikor 1974-ben édesapámmal elhagytuk Erdélyt, és a kastli magyar gimnáziumba kerültem. A kedvesnővéreknek és az atyáknak köszönhettem, hogy évveszteség nélkül leérettségiztem. Utána közgazdaságot, filozófiát tanultam, és folytathattam azt, amivel korábban is foglalkoztam, az irodalmat - az egyetlen szakmát, amelyhez egész életemben szorosan kötődtem. 1978-ban jelent meg az első verseskötetem, és ennek köszönhettem, hogy a dél- és észak-amerikai magyarság jeles képviselőinek támogatásával világ körüli úton mutathattam be a verseimet. Szembesülnöm kellett azzal, hogy írni, különösen verseket, csak magyarul tudok. Pedig akkor már kiválóan beszéltem németül, forgatókönyvek tucatjait írtam, de az irodalom az más, azt az ember csak az anyanyelvén képes művelni.

Ezért választotta a filmes műfajt, és lett filmrendező?

A filmfőiskolán, úgy gondoltam, nekem az a dolgom, hogy német témákkal foglalkozzam. A professzorom, Wolfgang Längsfeld azonban azt mondta: jobban teszem, ha ezt nem erőltetem, mert olyannyira erős bennem a magyarságom, hogy sohasem leszek német rendező. Javasolta, menjek Magyarországra, Erdélybe, ott keressek magamnak témákat, dolgozzam fel a történelmet, a balladákat, a legendákat. Boldog voltam, hogy 1989-ben ott lehettem a páneurópai pikniken, és rögzíthettem azokat a történelmi pillanatokat, amikor a keletnémet menekültek Sopronnál átmehettek az osztrák oldalra. Azokban az években egy magyar operatőr kollégámmal több mint 300 reklámfilmet forgattunk. Elvégeztem a médiamenedzseri szakot is, és egyre inkább a reklámszakmában értem el sikereket.

Mikor és miként jött vissza Magyarországra?

Az egyik németországi ügyfelünk a magyar piacon is üzleti lehetőségeket látott, ezért 1990-ben Budapesten létrehoztuk azt a reklámügynökséget, amely az év végére a világ egyik legnagyobb láncolatának tagjává vált.

Ez volt az első üzleti vállalkozása idehaza?

Igen, de ezt igen hamar követte azoknak a műsoroknak a gyártása, amelyek licencét megvásároltuk, többek között a Szerencsekerék vagy a Mindent, vagy semmit című műsor, amelyekre - a reklámszakmából levezetve - úgy éreztük, szüksége van a magyar piacnak. Sok európai film - közöttük a német filmgyártás kiválóságai - sugárzási jogát vásároltuk meg. 1992-ben készült el az európai uniós csatlakozás előkészítését segítő, Ablak Európára című kereskedelmi televíziós műsorkoncepció, amellyel évekig házaltunk. Az volt az álmom, hogy olyan kereskedelmi televíziót hozzunk létre, ahol a közszolgálatiság jelentős szerepet kap. Utóbb beláttam, hogy álmokat kergettem, hiszen a Tv 2-ben a tulajdonostársunknak, a tőzsdén jegyzett SBS-nek nem az volt az érdeke és a küldetése, hogy a magyar kultúrát, filmművészetünket népszerűsítse, támogassa. Ezzel együtt is 1994 és 2002 között milliárdos nagyságrendben támogattuk a magyar filmgyártást. A gond az, hogy a hazai producerek többsége a mai napig az állami finanszírozásban érdekelt, és nem a termék által elérhető bevételben. Nem azt mondom, hogy egyáltalán nincs szükség az állami támogatásra, és kitűnőnek tartom a filmtörvényt is, de ha az nem ágyazódik be az európai gyakorlatba, és a filmkészítés nem válik termékorientáltabbá, akkor minden jó elképzelés papíron marad.

Csalódottan távozott a Tv 2 éléről?

Nem, mert a hiányosságokkal együtt is elértünk valamit, és jó érzés, hogy közreműködhettem a duális rendszer magyarországi megvalósításában.

Miként tudta önmagában feldolgozni azt a kettőséget, hogy a tulajdonosok igényei szerint a nyereség volt az elsődleges cél, miközben ön a kultúrát, a kulturált életet közvetítő minőségi műsorokra vágyott?

Jómagam partneremmel, Prokopp Róberttel 26 százalékos tulajdonosa voltam a Tv 2-nek. Ilyen szavazataránnyal elég sok mindent el lehetett érni. Ugyanakkor egy szerény anyagi hátterű magyar tulajdonos ebben a költséges műfajban nehezen tud lépést tartani a tőzsdén jegyzett tulajdonostársaival, hacsak nem fogadják jóindulatúan a közreműködését. Bizalmat szavaztak nekem akkor is, amikor az első években többmilliárdos veszteséget halmazott fel a cég. Meggyőződésem volt és ma is az, hogy a fizetőképes fogyasztó egy bizonyos szinten egyre inkább a minőség felé orientálódik. Minőségi terméket viszont bizonyos színvonal alatt nem lehet hirdetni. A kereskedelmi televíziók olyan audiovizuális környezetbe ágyazták magukat, ahol a sikeres műsorok sekélyessége ezt nem teszi lehetővé.

Szerény anyagi körülményeket említett, miközben a száz leggazdagabb magyar listáján a 70. helyen szerepel 3,8 milliárdos becsült vagyonával. Mivel alapozta ezt meg? Mivel kereste meg az első millióit?

Amikor televíziót alapítottam Magyarországon, nem a pénzkeresés vezérelt, mert az mindig másodlagos volt számomra. Amikor 2002-ben nagyon jó áron eladtam a Tv 2-ben lévő részvényeimet - ezzel választ adtam a kérdésére is -, megtehettem volna, hogy elmegyek Spanyolországba, és semmi mással nem foglalkozom, mint az irodalommal és a filmezéssel. Ehelyett itt maradtam, és jelentős tőkével létrehoztam egy brüsszeli irodát működtető, tradicionális nagyvállalathoz, az Eutophoz csatlakozó gazdasági érdek-képviseleti céget, és beindítottam az EU-s pénzekre épülő projektfejlesztési és -készítési társaságot. De nem azért tettem, mert ezektől a vállalkozásoktól nyereséget remélek. Természetesen nem jótékonykodásból cselekszem, hanem azért, hogy 10-15 év múlva ne mondhassam azt, hogy abban az időszakban, amikor hazánk történelmi változásokon ment keresztül, nem tettem meg azt, ami tőlem tellett. Biztos vagyok abban, hogy szükség van ilyen cégekre Magyarországon, mint ahogyan Írországban is eredményesen működnek.

Hány ügyfele van a cégeinek, és sikeresek-e?

Négy nagy, Magyarországon is vezető multinacionális cégnek számító ügyfelünk van, ezenkívül számos kisebb projektben vagyunk érdekeltek, amelyek keretében felújítjuk valamelyik vidéki város főterét, és ehhez az önkormányzatnak mi biztosítjuk az önerőt. Eredményekről, forgalomról, bevételről csak ez év végén tudunk majd beszámolni.

Hová helyezi saját cégeit a magyar üzleti, gazdasági életben?

A magyar gazdaságnak erős brüsszeli érdekképviseletre, azon belül is proaktív érdekképviseletre van szüksége, és ehhez már több alkalommal felajánlottam a szolgálatainkat. Az Eutop brüszszeli irodája képviseli például a Bajor Gyáriparosok Szövetségét az Európai Unióban. A bajor vállalatok hatvan százaléka azzal a gondolattal foglalkozik, hogy az elkövetkező években részben vagy egészben elhagyja Bajorországot. Ezeknek a cégeknek a 30 százaléka Csehországot, Szlovákiát és Magyarországot nevezte meg célországként. Ez hatalmas lehetőség, de azt is jelenti, hogy nekünk kellene "házhoz" mennünk és felajánlani hazánk lehetőségeit. Nehéz döntés előtt állnak, hiszen az áttelepülni kívánó kis- és középvállalkozások 100-150 évig működtek egy régióban, és ha új helyet keresnek maguknak, bizonyára ismét hosszú távra tervezik a jelenlétüket.

Erőteljesen lobbizik a célért?

A tőlem telhetőt megteszem, mert ebben látom a legnagyobb lehetőséget a magyar gazdaság megerősítésére. Éppen ezért Magyarországra hívtam a Bajor Gyáriparosok Szövetségének ügyvezetőjét, hogy azok, akiket ez érint, személyesen hallják tőle a lehetőségeket. Ugyanakkor a proaktív érdekképviselet politikai akarat és elszántság kérdése.

Mennyi időt adott magának erre a feladatra?

Tíz évet.

Miként osztja meg az idejét az irodalom és a vállalkozásai között?

Amióta elhagytam a Tv 2-t, sokkal több időm marad az írásra. 2002-2004 között befejeztem a Magányos évszázad című trilógiám második és harmadik kötetét. Az idén jelent meg az El Camino - Az út című regényem, és ezzel egy időben mutatták be az azonos című dokumentumfilmemet. Nagy öröm számomra, hogy a könyv és a film is sikeres.