Újabb rangsor a hazai milliárdosokról
Újabb lista látott napvilágot a leggazdagabb magyarokról, ezúttal a Manager Magazin jóvoltából. Az újság már negyedszer hozta nyilvánosságra száz, legnagyobb vagyonú honfitársunk rangsorát. A tavalyihoz képest tíz új szereplője van a listának, s helycserék történtek az első három helyen is. Míg egy évvel ezelőtt 50 milliárd forint is elég lett volna ahhoz, hogy valaki a leggazdagabb magyarnak mondhassa magát, az idén ehhez már 70 milliárd kell. A százas listára való felkerüléshez most minimum 3 milliárd forintos vagyonra volt szükség, ez 400 millióval több, mint tavaly.
Mong Attila, a Manager Magazin főszerkesztője lapunknak elmondta: a lista készítésekor csak a legális és hozzáférhető vagyonelemeket vették figyelembe, azaz a részvényeket, a cégtulajdont, valamint az ingatlanokat. Az értékpapírok esetében azok árfolyama szolgált értékelési alapul, míg az ingatlanok és a tőzsdén nem jegyzett vállalatok értékét becsülték. A listán szereplő összes személylyel megpróbálták felvenni a kapcsolatot, hogy egyeztessék eredményeiket, s a megkeresettek mintegy 80 százaléka hajlandó is volt együttműködni.
Hetvenmilliárd forintos vagyonával az idén Csányi Sándor vezeti a listát Demján Sándor és Széles Gábor előtt, akik 65, illetve 54 milliárddal követik az OTP-vezért. Csányi Sándor - aki milliárdjai nagy részét részvényekben, agrár-, ingatlan- és médiabefektetésekben tartja - tavaly még csak az ötödik helyen állt, ám egy év alatt 2,3-szeresére növelte vagyonát, s ez elég volt az idei elsőséghez. A leggazdagabb magyar nő Kristyán Judit, aki a Fenyő-örökségből kapott 15 milliárd forintjával az idén a 17. helyet csípte meg.
Továbbra is szerepel a száz leggazdagabb között Gyurcsány Ferenc; a kormányfő 19 helyet visszaesett tavalyi 70. pozíciójához képest, mivel vagyona 3,8-ről 3,4 milliárd forintra csökkent. Javított viszont a kormánytagok közül a listán szintén szereplő gazdasági tárcavezető Kóka János, aki 600 millió forintos vagyonnövekedésével a 92. helyre küzdötte fel magát.
Múlt héten hozta nyilvánosságra 150-es listáját a Népszabadság, amelyre Magyarországon élő külföldiek is felkerülhettek. Ezért náluk Csányi Sándor csak a második 60 milliárdos vagyonnal, az első helyet az orosz Megdet Rahimkulov, az ÁÉB bank vezérigazgatója szerezte meg.


