BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magára talál a brit piac

Véget érhet a lassan egy éve tartó értékesítési recesszió Nagy-Britannia ingatlanpiacán, ugyanis ez év nyarán folyamatosan növekedett a kereslet. Ezt jelzi, hogy augusztusban a februárihoz képest már nyolc százalékkal több ház cserélt gazdát. A brit ingatlanszakértők szervezete (RICS) szerint ez vagy a piac megerősödését, vagy annak hosszan tartó megújulásának kezdetét jelentheti – számol be ingatlanpiaci szakértőkre támaszkodva a BBC News. Az elmúlt öt évben megállíthatatlanul emelkedtek a lakásárak, és a két számjegyű növekedés csak 2004 végén kezdett mérséklődni. Marad-e a túlfűtöttség, vagy inkább az árak zuhanására lehet számítani? Brit szakmai berkekben ezekre a kérdésekre keresik a választ.

A legnagyobb brit jelzálog-hitelezőnek számító Halifax országos szinten a következő tizenkét hónapban átlagosan kétszázalékos ármérséklődést prognosztizál. Az ingatlanok értéke kilenc év leforgása alatt óriási mértékben, 160 százalékkal nőtt. Emögött az ország rossz gazdasági teljesítményéből eredő gyér kereslet húzódhat meg: növekvő munkanélküliségi ráta, jelentős kamatlábemelések és a gazdaság visszaesése is károsan hatott a keresletre. Most, hogy a Bank of England augusztusban a várakozásoknak megfelelően 4,75-ról 4,5 százalékra módosította az irányadó kamatlábat, a hitelek is olcsóbbá válhatnak. Így a bank szerint olyanok is ingatlant vásárolhatnak majd, akik eddig nem engedhették meg maguknak.

A Capital Economics független piackutató cég a fentinél jóval nagyobb, hétszázalékos ár-zuhanást jósol a szigetország ingatlanpiacán. Mivel a társaság elemzői szerint a lakások átlagosan 20 százalékkal túlértékeltek, ezt mintegy kompenzálva, a részpiacon 20 százalékos zuhanást prognosztizálnak.

Ezzel ellentétes előrejelzést bocsátott ki a legnagyobb építőipari vállalkozás, a Nationwide. A társaság a Halifaxszal szemben kétszázalékos növekedésre számít, mivel a hitelköltségek a korábbi 24-ről 30 százalékra kúsztak fel. Ez még növekedhet is, ha a Nationwide szerint a kamatláb az év végére 5 százalékra változik.

Az áremelkedést előre jelzők táborát gyarapítja a RICS is: az ingatlanbecslők tanulmányukban országos átlagban éves szinten 3 százalékos drágulásra számítanak. Azonban az augusztusi kamatlábcsökkenéstől az év második felében a piac kismértékű élénkülését és a fogyasztói bizalom erősödését várják. A szakértők megjegyzik még, hogy a nyár közepén, júliusban az ingatlan iránti érdeklődés az elmúlt másfél év csúcsát jelentette. Ezt alátámaszthatja a földhivatal kimutatása is: az első negyedévben 34,8 százalékkal estek vissza a lakáseladások, ehhez képest a nyári értékesítés csupán 27,7-del zuhant.

Akad olyan elemzés is, amelynek készítője az ingatlanpiac stabilizálódását jelzi. A Hometrack piackutató társaság az árak változatlanságát és kedvező gazdasági környezetet várja. Szerinte a háztartások jövedelme éves szinten 5 százalékkal nőhet az idén, a munkanélküliségi ráta is tovább eshet, és a bankok is kedvezőbb feltételek mellett adhatnak hitelt.

A legalább egymillió fontot (1,47 millió eurót) érő ingatlanok viszonylag javítottak a legfontosabb részpiac, a lakossági helyzetén. Ezek értékesítése csupán 26 százalékkal, 977-ről 718-ra esett vissza a 2004 második felétől 2005 első feléig terjedő időszakban, míg összességében a hanyatlás 36 százalékos volt. Noha az elmúlt tizenkét hónapban országos szinten a gazdát cserélt házak 0,4 százaléka tartozott ebbe a kategóriába, ez az arány Londonban 2 százalékot tett ki. A Halifax becslése szerint a szigetországban mintegy 53 ezer ilyen értékű ház lehet, ebből 33 ezer található a fővárosban.

Annak ellenére, hogy az elmúlt egy-másfél évben kissé csökken a brit bevásárlóközpontokban zajló forgalom értéke, maguk a plázák továbbra is vonzó célpontok az intézményi befektetők szemében. Annyira, hogy a befektetések értéke várhatóan rekordot dönt majd az év végén derül ki a Cushman & Wakefield Healey & Baker nemzetközi ingatlanközvetítő cég legutóbbi felméréséből. Erre utal, hogy az első fél évben 100 millió fonttal nagyobb öszszeget (2,8 milliárd font) jegyeztek fel, mint 2004 hasonló időszakában, így a tavalyi egész éves, 6,5 milliárd fontot meghaladhatják.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.