A hazai földgázellátás biztosított. A szállító- és tárolólétesítmények rendelkezésre állnak, kapacitásaik megfelelők, importunkat maradéktalanul betartott szerződések biztosítják, s van hazai termelésünk is – hangsúlyozták a hazai földgázszakma vezetői a napokban tartott sajtóbeszélgetésen. Ám elismerték: növelni kell ellátásbiztonságunkat, még akkor is, ha az költséges. Az ország gázimportfüggősége 80 százalékos, a keletről érkező gáztól való függés 70 százalékot tesz ki.
Több módja van az ellátás javításának. Törvény írja elő például egy 1,2 milliárd köbméteres hazai tároló építését is. Ez 130-150 milliárd forintba kerülne. (A mostani kapacitások 3,4 milliárd köbméteresek, a 2005-ös teljes felhasználás pedig 14 milliárd köbméter volt.) Kettőről háromra növelhető a hazai gázvezetékrendszer betáplálási pontjainak száma a meglévő ukrajnai és ausztriai mellett. Igaz, a Szlovákiából érkező leágazással is keleti gázhoz jutnánk. Már döntés született arról, hogy részt vesz az ország a Kaszpi-térségi, iráni gázt hozó, ötmilliárd dollárba kerülő Nabucco gázvezetékprojektben. Esetleg beszállhat az ország a Krk-szigeten létesítendő, cseppfolyós földgázt (LNG) fogadó terminál építésébe is.
A hazai gázellátás kérdését az orosz–ukrán gázvita terelte az érdeklődés középpontjába, de tavaly februárban például abszolút csúcsra nőtt a felhasználás – emelte ki Fasimon Sándor, a Földgázszállító Rt. elnöke. Egy hónapja zárult le a Földgáztároló Rt. zsanai, kilencmilliárd forintos, ellátásbiztonság-javító beruházása – jelentette be Debreceni Ferenc vezérigazgató.
A felhasználóknak a gáztörvény december 23-án aktualizált rendelkezése szerint kell saját gázfogyasztásukat korlátozniuk, ha mégis zavar támadna az ellátásban – ismertette Zsuga János, a Földgázszállító Rt. vezérigazgatója. A felhasználókat a rendelkezés öt kategóriába sorolja, ezeknek adott ütemezésben, maguknak kell leállniuk a felhasználással.
A Mol Földgázellátó Rt. gondoskodik az importról hat hoszszú távú szerződéssel. Szaniszló Attila, a Földgázellátó Rt. vezérigazgatója elmondta: a gázt a társaság világpiaci áron szerzi be, ugyanakkor a közüzemben nyomott áron kénytelen értékesíteni. Utóbbi árak nem fedezik a társaság költségeit, amely emiatt 2005-re veszteséget vár. A cég 2006-ban biztosan még többet fizet az importált gázért, mert kalkulálásakor az előző kilenc hónap olajárának súlyozott átlagát veszik figyelembe. Így 2006 első felében jelentkezik a tavalyi, 60 dollár körüli olajár hatása.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.