Áll a bál a brit-francia migránsalku körül, melynek értelmében a Csatornán átkelő bevándorlókat vissza lehet küldeni Franciaországba, ha cserébe a britek befogadnak olyan menedékkérőket, akiknek már élnek családtagjai a szigetországban.
Az észak-francia Hauts-de-France régió vezetője, Xavier Bertrand szerint a megállapodással a britek nyertek, akik kiválogathatják a migránsok közül a nekik tetszőket, ahogy azt is, hogy kit küldenek vissza – írja a The Times. Natacha Bouchart calais-i polgármester szerint pedig a megállapodásról a helyi önkormányzatokat meg sem kérdezték, és úgy véli, hogy az csupán még inkább a térségbe irányítja a bevándorlókat.
Emmanuel Macron francia elnök és Keir Starmer brit miniszterelnök megállapodása emellett jogi kihívásokkal is szembenéz, az Európai Bizottságnak és az uniós tagállamoknak is jóvá kell majd hagynuk, noha már több ország jelezte ellenvetéseit.
A Csatorna másik oldalán pedig olyan jogi eljárások indulhatnak, amelyek elkaszálták a migránsokat Ruandába deportáló terveket.
Azonban a brit kormány szerint a nemzetközi emberi jogokra hivatkozó ügyek ellen most könnyebb lesz védekezni, hiszen Franciaország is aláírta az Európai Emberi Jogi Egyezményt.
Azt egyelőre nem tudni, hogy hány migránst érint a megállapodás, hiszen ezt sem Franciaország, sem Nagy-Britannia nem árulta el, ám a kezdeti tervek heti 50-ről szólnak, ami csak a töredéke a Csatornán csónakkal átkelő bevándorlóknak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.