Minimális, 0,08 százalékos mínuszban zárta a pénteki kereskedést a BUX index, a pesti parkett forgalma átlag alatti, 7,8 milliárd forintos volt. A blue chipek felemás teljesítményt nyújtottak a nap során, de a zárásra már csak egy nagy papír maradt pirosban a BÉT-en.
Az OTP 0,18 százalékkal, 27 930 forintig emelkedett, míg a Magyar Telekom árfolyama 0,34 százalékkal, 1782 forintig kúszott felfelé. A Mol részvénye ugyanott zárt, ahol csütörtökön, 3030 forinton, a Richter viszont megcsúszott, a kurzus 0,87 százalékkal, 10 200 forintig süllyedt a nap végére.
A világ vezető részvénypiacai szinte kivétel nélkül pirosban mozognak pénteken, a befektetői profitrealizálás hátterében a várhatóan hamarosan érkező amerikai vámbejelentések okozta óvatosság és a tőzsdék rekordjai adta jó kiszállók állhatnak. A német DAX 0,9, a francia CAC 1, az átfogó Euro Stoxx 1,1 százalékos mínuszban járt a pesti parkett zárásakor, az amerikai piacok pedig szintén pirosban nyitottak, a technehéz Nasdaq 0,1, az áfogó S&P 0,3, a Dow pedig 0,6 százalékos mínuszban rajtolt a hét utolsó munkanapján.
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
A forintnak nem volt túl jó napja, a hazai deviza mindkét fontosabb fronton lefordult a nap során, az euró ellenében 0,3 százalékkal, 399,93-ig esett a jegyzés, a dollárral szemben 0,45 százalékkal, 342,1-ig gyengült a devizánk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.