BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Bizonytalan környezetben vallanak színt a vállalatok - Trendmutató

Történelmi csúcsra ért a hazai értéktőzsde, sosem látott magasságokban szárnyal a bitcoin! Emellett az amerikai vállalati gyorsjelentési szezon is elrajtolt. Lássuk a hét legfontosabb eseményeit!

A mögöttünk hagyott hét a csúcsdöntésekről szólt: a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe és a bitcoin is soha nem látott magasságokat ért el. Elrajtolt az amerikai gyorsjelentési szezon, a Delta Airlines volt az első vállalat, amely kiterítette a lapjait. Eközben a kereskedelmi háborúban továbbra sem látunk tisztán. A legfontosabb gazdasági eseményeket ezúttal is a Trendmutatóban foglaltuk össze.

A Trendmutató legújabb epizódját itt tekintheti meg:

 

Továbbra sem láthatunk tisztán az amerikai védővámokkal kapcsolatban. Donald Trump amerikai elnök augusztus elsejére módosította azt a határidőt, ameddig megállapodást szeretne elérni a vámok kérdésében a legtöbb kereskedelmi partnerével, köztük az Európai Unióval. Az MBH Bank szakértője elemzésében azt írja, hogy a befektetők alapvetően bíznak abban, hogy megszülethetnek a kereskedelmi megállapodások az Egyesült Államok és partnerei között.

Vállalati dömping, csúcsra érő BUX és bitcoin

A befektetői optimizmust jól jelzi, hogy a Budapesti Értéktőzsde július 9-én, szerdán, hatalmas történelmi csúcson, 100 050 ponton zárt. Nagy kérdés, hogy kitart-e a lendület, vagy megpihen ezekben a magasságokban a hazai börze mutatója. Ha már csúcsok: tovább szárnyal a bitcoin! A világ legnagyobb és legértékesebb kriptodevizája 95 ezer pontnál kezdte az évet, majd a márciusi, áprilisi korrekciót gyorsan maga mögött hagyva ismét emelkedésnek indult.

A tőzsdei mozgásokat a következő hetekben a vállalati gyorsjelentések határozhatják meg. Az Egyesült Államokban a Delta Airlines volt az első fecske, de az igazi dömping a jövő héten kezdődik el, a nagybankok beszámolóival. A makrogazdasági adatok közül a tengerentúlon a júniusi inflációra és maginflációra lesz érdemes odafigyelni. A másik szuperhatalomról, Kínáról sem feledkezhetünk meg, a távol-keleti ország ugyanis a vámháborús feszültségek közepette publikálja a második negyedéves GDP-adatát.

Netflix - Photo Illustration
Az amerikai vállalatok közül a jövő héten a streamingpiac meghatározó szereplője, a Netflix is közzéteszi gyorsjelentését / Fotó: NurPhoto via AFP

Idehaza a kiskereskedelmi forgalmi mutató és az infláció is enyhe negatív meglepetést okozott július második hetében. A jövő hét eseményeiből a májusi bérstatisztikát, a részletes ipari termelési adatot és a friss építőipari mutatót érdemes kiemelnünk. Emellett a külső piaci kereslet szempontjából meghatározó euróövezetre, és különösen a német gazdaság teljesítményére kell odafigyelnünk. Utóbbi esetében a héten publikált ipari termelési adat adhat okot némi bizakodásra.  

Korábbi videóinkat itt nézhetik vissza.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.