BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Energiatakarékos rendszer

Energiatakarékos megoldással fűtik majd a Dagály fürdőnél épülő óriás luxuslakótelep otthonait és szolgáltatóegységeit. A Duna menti talajvízzel működtetett vizes hőszivattyú a hagyományos gázfűtésnél 40 százalékkal olcsóbban melegíti fel a helyiségeket – közölte a rendszert megtervező és kivitelező Thermo Kft. igazgatója az MTI-Ecóval. Léderer András ismertette: az eljárás lényege, hogy a talajvizet csöveken egy kompresszorba szivattyúzzák, amelynek hőenergiáját a vízmolekulák összepréselésével – a hűtőszekrény működéséhez hasonló módon – megsokszorozzák, és az így nyert többletenergiát használják a fűtésre. Ez a fajta hőszivattyú a dráguló gázárak miatt a fejlett országokban gyorsan terjed. Magyarországon a 30 ezer négyzetméter területen, 270 lakásból álló, leendő Belair Rezidenciák elnevezésű lakótelepen alkalmazzák majd. A luxuslakások klímája mellett a telephez tartozó uszoda, posta, mosoda és egyéb kiszolgálóegységek fűtését is ez a zárt hőszivattyús rendszer biztosítja majd. A rendszer az összberuházás költségeinek 2,2 százalékát igényli, hozzávetőlegesen 100 millió forintba kerül. Ez hasonló, mint a hagyományos, gázzal üzemelő fűtés, a költségek azonban a mai gázárakon számolva három-négy éven belül megtérülhet. VG

Székesfehérvári beruházás

Az épületegyüttes legrégebbi szárnyában levő, úgynevezett lakásotthon-rekonstrukciójával folytatódik a székesfehérvári Bory-vár egy évtizede tartó rekonstrukciója.

Kicserélték a nyílászárókat és a hajópadlót, központi fűtést szereltek be, korszerűsítették az elektromos- és vízvezetékrendszert, és szigetelték az épületrészt.

Kicserélték a nyílászárókat és a hajópadlót, központi fűtést szereltek be, korszerűsítették az elektromos- és vízvezetékrendszert, és szigetelték az épületrészt. -->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.