Budapesten több ezer olyan épület van, amelyeknél már jó ideje megérett az új, korszerű és gazdaságos fűtésrendszerek kialakítása a régiek lecserélésével. A társasházak közül különösen a belvárosban lévők küszködnek ezzel a gonddal, a külkerületekben viszonylag sok az új ingatlanfejlesztés, s ezért ott zömmel már eleve a modern rendszereket használják – írja Décsi Gábor, a karbantartásokkal, felújításokkal, üzemeltetéssel foglalkozó DirektMester Kft. ügyvezető igazgatója, aki egy esettanulmány érdemleges részleteit közölte.
Ezek szerint egy újlipótvárosi társasház több ajánlatot is kért, mielőtt a céghez fordult. Egyik sem felelt meg: mindkét megoldás drága volt, főleg az építendő füstkémény költsége miatt, amely egyébként sem esztétikus. Az új megoldás az épület lapostetős részére kültéri kazánok telepítését javasolta. Ezek amellett, hogy könnyűek, zajtalan működésűek és jól tűrik a hideget, nem igényelnek kéményt, így elkerülhetővé vált a több mint 30 méteres füstkémény megépítése, illetve az azzal járó hosszas engedélyeztetési eljárás, nem is beszélve a költségekről.
A fűtési idény kezdetéig rendelkezésre álló rövid időre való tekintettel a műszaki feladatokat, valamint a finanszírozást párhuzamosan kellett szervezni. Ezek után kell elkészíteni a gázterveket, engedélyeztetése, az új fűtési és melegvíz-rendszer tervezése, méretezése már gyorsan ment. A társasház egy ismert pénzintézettel vette fel a kapcsolatot, ahol speciális támogatási konstrukció felhasználásával negatív (!) THM-es hitelt kaptak a ház lakói.
Egy ilyen jellegű beruházás ilyen rövid idő – alig több mint öt hónap – alatt csak abban az esetben hajtható végre, ha a társasház maximális támogatást ad, és a közös képviselő is elkötelezett az ügy érdekében.
A fűtéskorszerűsítés energetikai szempontból is kedvező. A távfűtőmű körülbelül 90 százalékos hatásfokkal működik, a hőenergia „házhoz szállításának” vesztesége pedig körülbelül 8-10 százalék, így a távfűtés hatásfoka 81-83 százalékos. Helyben telepített gázkazánok esetén, 92-95 százalékos hatásfokkal számolva, körülbelül 12 százalékkal kevesebb földgáz elégetésére van szükség. A távhőszolgáltató természetesen nem örült egy „biztos” ügyfél elvesztésének, de a „szokásos” magatartásán kívül nem volt más eszköze. A gázszolgáltató viselkedése azonban meglepő és váratlan volt. Az új beruházás gázszerelési munkáit hamar összefüggésbe hozták a meglévő gázhálózat rossz állapotával, így sikerült elérniük, hogy a beruházás kapcsán a ház kényszerből – több millió forintos, nem tervezett költségen – felújítsa teljes, meglévő gázrendszerét. Ez minden lakás főzési igényét, illetve több helyen a fűtést is érintette. A kényszerű feladatot annak árán sikerült megoldani, hogy az épületben több mint két hónapon keresztül nem volt gázellátás, és azt csak karácsony előtt egy nappal indította meg a szolgáltató. A komplett rendszert 2005 októberében helyezték üzembe.
Erre rakódik havonta minimum ötezer forint, fűtési és melegvíz-költség, ez a téli hónapokban akár a 20 ezer forintot is meghaladhatja. A társasház annak beigazolódását reméli, hogy fűtési és melegvíz-előállítási költsége a jövőben évente közel 40 százalékkal csökken. Ezek alapján a beruházás várható megtérülési ideje 3-4 év lesz.
Erre rakódik havonta minimum ötezer forint, fűtési és melegvíz-költség, ez a téli hónapokban akár a 20 ezer forintot is meghaladhatja. A társasház annak beigazolódását reméli, hogy fűtési és melegvíz-előállítási költsége a jövőben évente közel 40 százalékkal csökken. Ezek alapján a beruházás várható megtérülési ideje 3-4 év lesz. Költségek Az adott lipótvárosi házban egy átlagos alapterületű lakás havi alapdíja – amit nyáron is fizetni kell – körülbelül 5-6 ezer forint.
Erre rakódik havonta minimum ötezer forint, fűtési és melegvíz-költség, ez a téli hónapokban akár a 20 ezer forintot is meghaladhatja. A társasház annak beigazolódását reméli, hogy fűtési és melegvíz-előállítási költsége a jövőben évente közel 40 százalékkal csökken. Ezek alapján a beruházás várható megtérülési ideje 3-4 év lesz.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.