BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stagnálást vár az építőipar

Leginkább a lakásépítések viszszaesésétől és az energiaköltségek emelkedésétől tartanak az építőipari vállalkozások a tervezett kormányzati intézkedésekkel, valamint a forint gyengülésével kapcsolatban. Komolyabb visszaesést nem várunk, de növekedésre sem számítunk az idén az építőiparban – fogalmazott kérdésünkre Szilvásy András. A Magyar Betonszövetség ügyvezetője elmondta: a kormányzati intézkedések elsősorban a lakásépítések terén éreztethetik hatásukat, ám a betongyártó cégek forgalmának túlnyomó része nem ebből, hanem a vállalati szféra megbízásaiból származik. Így a legnagyobb megrendeléseket a különböző raktárbázisok, irodaházak és egyéb létesítmények építése jelenti. Ezen a területen egy-egy projekt előkészítése legalább fél-egy évet vesz igénybe, azaz rövid távon semmiképpen sem jelentkezhetnek a kedvezőtlen hatások. Igaz, a lakásépítések esetleges visszaesése így is semmissé teheti a tavaly mintegy 60 milliárd forintos árbevételt elérő betongyártó vállalatok idei növekedési várakozásait.

Kellemetlenebbül érintheti a lakásépítések esetleges visszaesése a cementgyártó cégeket. Richard Skene, a tavalyi évet 28,4 milliárd forintos forgalommal záró Holcim Hungária Zrt. elnök-igazgatója szerint a kormányzati intézkedések gyengíthetik a lakosság vásárlóerejét, s ennek következtében az új lakások iránti kereslet is csökkenhet. Igaz, jelenleg a cementiparban sem a lakásépítők, hanem az infrastrukturális beruházások kivitelezői a legnagyobb megrendelők. Kedvezőtlen hatása lehet a forint gyengülésének is, ennek következtében ugyanis jelentősen emelkedhetnek az energiaköltségek, s ez akár egy későbbi áremelkedés alapjául is szolgálhat a cementgyáraknál.

Egy árnyalattal optimistábban nyilatkozott Kovács József, a Wienerberger Téglaipari Zrt. termelési igazgatója, aki szerint további visszaesés már a lakásépítéseknél sem várható. A lakásépítések száma a megelőző évekhez képest így is mélypontra zuhant tavaly, éppen ezért arra számítanak, hogy az idén a tavalyihoz hasonlóan alakulhatnak az építkezések, s ez változatlan megrendelési értéket jelenthet a téglagyártó vállalatoknak is. Az értékesítés stagnálását a tavaly 23,4 milliárd forint árbevételt elérő Wienerberger eleve bekalkulálta idei terveibe, s az első fél évben – az építkezési szezon vártnál későbbi beindulása ellenére – a számítások nagyjából beigazolódtak, miközben a vállalat fejlesztésekkel és az export erősítésével igyekszik javítani eredményein. A téglaipari vállalatnál leginkább az energiaárak emelkedésétől tartanak, ez közvetlenül jelentkezik a termelési költségeknél is.

Hasonlóan vélekedett Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének (ÉVOSZ) elnöke. (A tömörülés mintegy 500 gazdasági társaság szövetsége.) A szakember szerint a forint gyengülésének kedvező hatásait az exporttevékenységre az ágazat kevésbé érzékelheti, mivel az építőipari cégek elsősorban a hazai piacra termelnek. Ezzel szemben hátrányos, hogy a gépészeti, villamos és befejező munkálatokhoz felhasznált anyagok jelentős része importból származik. Ezeknél a forintgyengülés jelentős drágulást okozhat, s egy tízmilliárdos munka esetén a pluszköltségek elérhetik az 500 millió forintot.

Intézkedések

Áfaemelés: az ágazatban eddig is 20 százalékos kulcsot alkalmaztak

Vállalati szolidaritási adó: jövedelmi pozíciók romlása

A munkaerőhöz kapcsolódó terhek emelése: béremelési nyomás, költségnövekedés, inflációs hatás

Energiaár-emelkedés: az előzetesen kalkuláltnál jóval nagyobb költségnövekedés

Vállalati szolidaritási adó: jövedelmi pozíciók romlása

A munkaerőhöz kapcsolódó terhek emelése: béremelési nyomás, költségnövekedés, inflációs hatás

Energiaár-emelkedés: az előzetesen kalkuláltnál jóval nagyobb költségnövekedés-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.