A várt 6-7 százalék helyett mindössze 2 százalékkal emelkedtek az első félévben az építmények négyzetméterárai. Az adatokat a Springer Media Magyarország Baudata divíziója által készített Aktuális Építési Négyzetméterárak című kiadvány tartalmazza.
Az 5100 objektum (1775 milliárd forint értékű beruházás) adataiból nyert átlagok szerint a szállodák és a sportlétesítmények drágultak fajlagosan leginkább, ezek körében az első félévi áremelkedés 7 százalék volt. A kórházak és irodaházak 6 százalékkal, az ipari- és mezőgazdasági épületek 3-8 százalékkal, míg a csatornázás 20 százalékkal drágult. Ugyanakkor a hivatali épületek fajlagos beruházási költsége 5-6 százalékkal, a kollégiumoké, művelődési létesítményeké, és középiskoláké pedig 2-4 százalékkal lett olcsóbb.
Szemben a csatornaépítések kiugró drágulásával, a gázvezetékek építésének költsége 6-7 százalékkal olcsóbb lett. Mindez forintban kifejezve: egy négyzetméter iroda 285 ezer, bevásárlóközpont és gyárcsarnok, valamint lakás pedig 220-230 ezer forintba került az első félévben. A vegyes üzletek, orvosi rendelők, kollégiumok, társasházak fajlagos előállítási költsége pedig 160-170 ezer forint volt.
A raktárakat négyzetméterenként 140 ezer, a mezőgazdasági épületeket pedig 55-65 ezer forintból lehetett kihozni (kivéve a hűtőházat, amely 120 ezer forintba került). Az év második felében 3 százalékos áremelkedés várható a Baudata előrejelzése szerint. (MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.