Az Alitalia üzemi vesztesége tavaly körülbelül 380 millió euró volt, a korábban várt 221 milliós hiány helyett, közölték a társaságnál előzetes becslésként. A növekvő veszteséget a sztrájkokkal, a munkaköltség csökkentésének meghiúsulásával, az üzemanyag drágaságával és az olcsó jegyes légitársaságok versenyével magyarázták. A cégnek utoljára 2002-ben volt profitja. Tényként közölték, hogy az üzemi hiány novemberrel bezárólag 197 millió eurót ért el. Az év végén 1,026 milliárd euró volt a cég adóssága. Hozzátették: a rendelkezésre álló forgótőke "jóval több mint egy évi" működést tesz lehetővé. Az olasz kormány egy hónapja, december 29-én hirdette meg hivatalosan az Alitaliát: január 29-én estig az Alitalia legalább 30,1 százalékára, illetve legföljebb 49,9 százalékára - ez a teljes állami részesedés - licitálhatnak legalább 100 millió eurós alaptőkéjű érdeklődők. A licitálóknak vállalniuk kell, hogy a csőddel fenyegetett légitársaság legalább 30,1 százalékát megtartják az üzleti tervük megvalósításáig, és fenntartják az Alitalia nemzeti jellegét. Az elbírálásban nagy súllyal esik latba a vevő üzleti terve az Alitalia "újraindítására és fejlesztésére".

A légitársaság piaci tőkeértéke 1,37 milliárd euró. Ha hétfő estig nem sikerül vevőt találni, akkor nyilvános, tőzsdei kibocsátással próbálják majd eladni az állami részt, közölték az olasz pénzügyminisztériumban korábban. Az Air France-KLM légitársaság már a múlt héten jelezte, hogy mégsem tesz vételi ajánlatot. Igazgatótanácsa az olasz kormány támasztotta feltételeket - francia lapjelentések szerint - "ostobának" találta, különösen a túl magas irányárat, és azt, hogy a légitársaság hálózatát nem lehetne átszervezni.

Ezek után várhatóan csak nem szakmai, befektetési alapok maradnak esetleg versenyben, közülük a múlt héten esélyesnek látszott a Rothschild befektetési bank által olasz és amerikai alapokból szervezett konzorcium. (MTI Eco)