Ismét nőttek a legnagyobbak
Tovább javult tavaly a vezető vállalatok jövedelmezősége is. A legnagyobb ötven cég átlagos árbevétel-arányos üzemieredmény-rátája 2006-ban elérte a 9,5 százalékot, ez 0,4 százalékponttal haladja meg az egy esztendővel korábbit, s közel néggyel a mélypontnak számító 2003-ast. A legjobb marginnal a szaúdi Sabic büszkélkedhet, amely 19,7 milliárd dolláros forgalom mellett 8,4 milliárdos üzemi nyereségről számolt be. A listán egyébként mindössze egyetlen veszteséges cég van, a dél-afrikai Sasol.
Az elmúlt években a vegyipari vállalatok globális ranglistáján is évről évre nő a fejlődő országokat képviselő cégek száma. Míg négy esztendővel ezelőtt még csak hat olyan vállalat volt a listán amelynek központja Ázsiában, Dél-Amerikában vagy Afrikában van, 2006-ban már nyolc: két kínai, egy brazil, egy dél-afrikai, egy indiai egy koreai, egy szaúdi és egy tajvani társaság került be a top 50-be. Mindeközben a fejlődő országok cégei által realizált árbevétel aránya a legnagyobb ötven cég teljes forgalmához képest 8,3 százalékról közel a duplájára nőtt.
Ezzel párhuzamosan egyre kevesebb vállalat képviseli a rangsorban a fejlett országokat. Az amerikai társaságok dolgát ráadásul az elmúlt években a gyenge dollár is megnehezítette, emiatt a tengerentúli társaságok forgalmának aránya a top 50 teljes árbevételéhez képest a 2002-es 33 százalékról 2006-ra 27,9-re csökkent. A legtöbb vállalatot egyébként továbbra is Európa adja: az öreg kontinens rangsorban szereplő 21 cégének forgalma tavaly megközelítette a 210 milliárd dollárt, azaz az 50 cég összesített bevételének 43 százalékát.
Szakértők felhívják a figyelmet, hogy a fejlődő világ vállalatainak előretörésével egy új, konszolidációs folyamat is megindult a vegyiparban. Míg az elmúlt néhány évtizedben a nagy európai és amerikai cégek igyekeztek általában egy-két fő tevékenységre összpontosítani a működésüket, addig most ezzel ellentétes folyamat játszódik le: a főként az akvizíciókkal növekvő vállalatok az ágazat egyre több területén tevékenykednek. A folyamatos felvásárlások ugyanakkor gyors növekedést tesznek lehetővé elsősorban az ázsiai társaságoknak, de akad az öreg kontinensen is olyan cég, amely hasonló stratégiát folytat.
Ilyen például az 1998-ban alapított brit Ineos, amely mára a világ ötödik legnagyobb vegyipari társaságává nőtte ki magát. A vállalat 2004-ben még a rangsor vége felé szerepelt ötmilliárd dolláros árbevételével, az elmúlt két esztendőben azonban – főként a felvásárlásoknak köszönhetően – közel hétszeresére növelte forgalmát. VG


