Az elnöki és kormányfői rendelet már megszületett, így gyakorlatilag semmi akadálya, hogy a most még csak laza tömörülésként ismert szövetség önálló vállalattá váljon – nyilatkozta Leonov Péter, a magyar légitársaság vezérigazgatója, az AiRUniont irányító Borisz Abramovics üzletember itteni jobbkeze.
Az orosz piacon jelenleg az Aeroflot az éllovas. Szekere egyre jobban fut, és hamarosan kamatoztathatja, hogy a SkyTeam globális légiszövetséggel együttműködik. Az AirUnion – bevételét és gépparkját tekintve – körülbelül a harmadik–negyedik, innen akarja föltornászni magát. Az orosz államnak 61 cégben van részesedése, ezek közül 57-ben 100 százalékos, az Aeroflot 51 százalékát felügyeli.
Otthoni és később európai térhódításához az AiRUnion egymilliárd rubel (hozzávetőleg 7 milliárd forint) értékben kötvényeket (CLN) bocsát ki október 8-ig. A papír futamideje három év, a szervező a Russzkije Fondi befektetési társaság. A pénzt a holding repülőgépparkjának felújítására és folyó kiadásokra szándékozik fordítani. A géppark felújítása keretében a holding 15 darab Szuhoj Superjet–100-as típusú repülőgép árának előlegét akarja kifizetni novemberig.
Leonov Péter megerősítette, hogy felgyorsítják az orosz állammal közös, mintegy 460 millió dollár értékű repülőtér-fejlesztést Krasznojarszkban, a szövetség egyik fontos bázisán. Abban a beruházásban egyebek mellett a Strabag és a Hochtief is partner lehet. A fenti pénzből más bázisokra is szeretnének költeni. A tervek szerint 2015-re a repülőtér évente 10 millió utast szolgál ki. Az új, több mint 6000 négyzetméteres kargóbázis évente 2 millió tonna teheráru fogadására lesz képes. A bázis fejlesztésére több mint 40 millió dollárt költenek.
„Az új kargóbázis stratégiai szerepet fog játszani a teherszállítás átcsoportosításában Ázsia, Európa és az Egyesült Államok között. Oroszország legnagyobb jelentőségű légi teherszállítási projektét kezdtük meg” – mondta Borisz Abramovics, az AiRUnion elnöke és a KrasAir vezérigazgatója.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.