Kevesebb mint a harmadára csökkent a születéskor vagy az azt követő egy éven belül meghalt csecsemők száma a rendszerváltás óta Magyarországon. – írja a HVG.

Ezer kicsi közül így jelenleg átlagosan 6 bizonyul idehaza életképtelennek, másfél évtizeddel ezelőtt még 15. Az újszülöttek életesélyei ma már jobbak itthon, mint Szlovákiában, Lettországban, Litvániában és Bulgáriában, pedig ezek az államok 1990-ben még Magyarországnál előrébb álltak.

A csecsemőhalandóság csökkenésének tempója Lengyelországban, Csehországban és Portugáliában ugyanakkor az utóbbi években meghaladta a hazai ütemet. A szülés közben életüket vesztő asszonyok aránya viszont itthon csupán a harmada a csehországinak: Magyarországon gyermekágyi szövődmények és más komplikációk miatt 2005-ben öt édesanya hunyt el; a rendszerváltás idején a szülő nők halálozási indexe ötször ilyen magas volt. A szülő nők mortalitási mutatója ma alacsonyabb, mint az uniós átlag (az EU-ban 7 szülő nő halt meg 100 ezer asszony közül 2005-ben). Tavalyelőtt Magyarországon a csecsemőhalálozások számaránya Bács-Kiskun és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt a legmagasabb míg Nógrádban és Pest megyében a legalacsonyabb.