BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hízik a biztonsági gázkészlet

Március közepén a biztonsági gázkészlet második adagjának a besajtolása is megindulhat – tájékoztatta lapunkat Csernák József, a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) vezérigazgatója. Az első, 300 millió köbméternyi menynyiségből 100 millió köbméternek megfelelő készletet folyékony szénhidrogén formájában (erőművi tüzelőolajként) tárol a szövetség, 200 millió köbméterhez pedig az E.On zsanai tárolójában bérel kapacitást. Törvény írja elő ugyanis a biztonsági készlet 2006-tól kezdődő fokozatos felépítését, attól függetlenül, hogy nem áll rendelkezésre kifejezetten erre a célra elkülönített tároló. Az eddigi kiadások már megjelentek a Magyarországon értékesített földgáz árában, köbméterenként körülbelül 30 fillért tesznek ki. (Emlékezetes, hogy az eredeti tervek szerint 150 milliárd forintos beruházás egészénél 2006-os becslés szerint 1,0–1,5 forintos áremelő hatást valószínűsítettek.)

Március közepére annak az engedélykérelemnek a fellebbezési határideje jár le, amelyben az MMBF Földgáztároló Zrt. a Szőreg közelében kialakított föld alatti gáztároló feltöltésének a megkezdését kezdeményezte. Az MMBF-et e feladatra a fenti szövetség és a biztonsági készlet létrehozására kiírt pályázat nyertese, a Mol Nyrt. hozta létre.

Az MMBF Szőregen összesen 1,9 milliárd köbméter tárolókapacitást alakít ki. A törvény 2008-ra a biztonsági készlet 300 millió köbméterrel való növelését írja elő, ez napi egymillió köbméteres besajtolást jelent. Valószínűleg ennél többet tárolnak majd be, mert megkezdhető a tüzelőolajban tárolt készletmennyiség gázzal történő kiváltása, sőt előre hozható a 2009-re előírt menynyiség betárolása is. A teljes beruházás 2010 közepére-végére lezárulhat. Ekkorra áll rendelkezésre a teljes, 1,2 milliárd köbméteres biztonsági gázkészlet. A tárolásához szükséges kapacitást az MFBF bérbeadja.

„Az MSZKSZ hamarosan kiírja tagvállalatainak az újabb gázmennyiség szállítására vonatkozó, második tendert is. Szintén pályázatokon szerezte be a gázzal egyenertékű folyékony szénhidrogént is” – válaszolt a vezérigazgató a betáplálandó gáz forrására vonatkozó kérdésünkre. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.