Motorvonatoké a jövő – új korszak jöhet a MÁV távolsági forgalmában
Motorvonatokkal újítaná meg a MÁV a távolsági forgalomban közlekedő flottáját – hangsúlyozta Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója csütörtökön a Facebook-oldalára feltöltött videójában.

A videóüzenethez írt bejegyzés szerint a kötött pályás flottában három évtizednyi hátralékot kell ledolgozni, mivel a MÁV-nál harminc éve senki nem indított olyan eljárást, amelynek célja kifejezetten a távolsági járművek beszerzése. Ezen a téren csupán az IC+ kocsik hazai gyártása enyhítette valamelyest a járműhiányt. A korábban beszerzett és évek óta leállított IC-járművek felújítását tavaly végezték el a miniszteri 10 vállalás keretében.
Új járművek kellenek, és a MÁV úgy döntött, hogy a beszerzésben követi a világ leginkább példaadó vasúttársaságainak trendjét, azaz a jövő flottáját elsősorban motorvonatokra építik. Számolnak a kínai vasútijármű-gyártókkal is, hiszen Kína ma már nyugati minőségben, de keleti gyorsasággal, vagyis az európai, észak-amerikai gyártóknál jóval rövidebb idő alatt tud az uniós szabályozásoknak is mindenben megfelelő, korszerű motorvonatokat gyártani.
Hegyi Zsolt videójában hangoztatta: azt szeretnék, ha a lehető legrövidebb időn belül a legjobb szolgáltatást nyújtani képes motorvonatok érkeznének a távolsági forgalomba is. Egy olyan magyar vasút képe áll előttük, amelyben a távolsági szolgáltatást a legkorszerűbb motorvonatokkal biztosítják, mindegyikben első- és másodosztályú ülőhelyek, légkondicionálás, korszerű utastájékoztatás és bisztrószakasz lenne.
Magyarázata szerint a robbanásszerűen fejlődő kínai vasútijármű-ipar világszínvonalú távolsági motorvonatok előállítására képes, mindenkinél gyorsabban. Magyarországon pedig szükség van világszínvonalú távolsági vasúti járműflottára, hogy a jövőben a magyar utasok csak a legjobb szolgáltatást kaphassák. Dolgoznak azon, hogy a beszerzés minél előbb megindulhasson – hangsúlyozta.
Hegyi Zsolt elmondta, hogy Magyarországon naponta 300 intercity közlekedik, ezekre a vonatokra 2025-ben 13 millió helyjegyet adtak el, ezenfelül még legalább 30 millió utazás történik a helyjegy nélkül közlekedő távolsági vonatokon. Bár ezek a vonatok népszerűek, forgalmasak, 2000 óta semmilyen járműbeszerzés nem történt az elmúlt években, leszámítva a MÁV saját gyártású 100 kocsiját.
Az intercitykocsik között a legidősebbek már az 50. életévükön is túl vannak. Ugyanakkor kényszerűségből ennél is régebbi, nem intercity minőségű kocsikat is közlekedtetnek az intercityvonalakon.
A vezérigazgató a videóban felidézte: 2006 óta az elővárosi közlekedést sikeresen újították meg motorvonatokkal, ma már 175 korszerű motorvonat közlekedik az elővárosi vonatokban Budapest környékén és néhány nagyváros elővárosában.


