Kerekasztal a színesfém-lopásokról
A Magyar Fémhulladék Forgalmazók és Feldolgozók Szövetsége (Fémszövetség) még áprilisra kerekasztal-megbeszélést szervez, amelyen a legnagyobb kárvallott cégek, valamint a hulladékkezelő ágazat képviselői – a Hulladékhasznosítók Országos Egyesülete és a Fémszövetség, MÖSZ, KSZGYSZ – közösen próbálnak megoldást találni a színesfémekkel való visszaélések viszszaszorítására.
Vincze Gábor, a szövetség elnöke lapunknak elmondta: a szakmai szervezet párbeszédet kezdeményez a legjelentősebb forgalmat bonyolító hulladékkezelő vállalkozások vezetői és az illetékes hatóságok között is a hulladékbegyűjtési és -kezelési engedélyek körüli, helyenként kaotikus szabályozás tisztázására, amely szintén segíthet a fémlopások visszaszorításában.
Az érintett nagy vállalatokat tömörítő szakmai szervezetek már tavaly egységesen kinyilvánították együttműködési szándékukat a szakhatóságokkal, amikor felvetődött, hogy a kormány szigorítani kívánja a színesfém-kereskedelemmel kapcsolatos előírásokat. NIG


