BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kordonok a 4-es és a 6-os vonalán is - A felszíni bliccelést is letörné a BKV

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Számos változtatásra készül a BKV ősztől, a módosítások egy része csak a cég működését érinti, a legtöbbet azonban az utasok is érzik majd, mert jelentősen megváltoztatja a megszokott rendet - nyilatkozott a Népszabadságnak a várható újításokról és tervekről Regőczi Miklós, vezérigazgató-helyettes.

Ősszel találkozhatnak az utasok a 4-es, 6-os villamos vonalán azokkal a kordonokkal, amelyeket egyelőre csak néhány megállóban, s buszvégállomáson emel a BKV. A cég ezzel a próbálkozással, akárcsak a metróblokáddal a föld alatt, a felszíni bliccelést is minimálisra szeretné csökkenteni - írja a Népszabadság.

Szintén a bliccelés csökkentésére lenne kísérlet az elsőajtós felszállás, amelyet kisebb forgalmú vonalokon próbálnának ki, Regőczi reményei szerint mihamarabb. Ehhez azonban jegyeladásra is ki kell képezni a járművezetőket, fülkéjükbe pénztárgépet, az utastér elé pedig lengőkaros átengedő "kaput" kell telepíteni, legalábbis a kísérletbe bevont járműveken. Ezt a megoldást azonban zsúfolt vonalakon csúcsidőben nem lehet bevezetni.

Az igazán üdvözítő megoldást a csipkártya bevezetésétől várja a cég, ám hosszú éves előkészítés után sem sikerült még lefolytatni egy sikeres pályázatot. A társaság egyelőre keresi a rendszer kiépítéséhez szükséges pénzügyi hátteret, a finanszírozási megoldásokat.

A bliccelők elleni harc addig is nagy erőkkel, s egyre eredményesebben folyik, az idén a tavalyi hasonló időszakhoz képest több, mint félmilliárd forinttal nőtt a jegybevétel. Az utasoknak azonban még így is mintegy 30 százaléka fizetés nélkül veszi igénybe a szolgáltatást.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.