BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Támad a sertéspestis! Miskolcot már ellérte a Szlovákiából "jött" betegség

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Sertéspestissel fertőzött területté nyilvánította Miskolc és környékét a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal. Az intézkedésre a szlovákiai sertéspestis miatt volt szükség - írta az Észak-Magyarország - idézi a Híradó a távirati irodát.

A hivatal sertéspestissel fertőzött területté nyilvánította Borsod-Abaúj-Zemplén-, Heves- és Nógrád megyei határát, a szlovák-magyar határ 26-os főút, M30-as, illetve M3-as autópályával határolt részét, továbbá Miskolc teljes közigazgatási területét. Ezeken a területeken megfigyelési zóna létesítését rendelték el.

Gönczi Károly igazgató-főállatorvos úgy nyilatkozott, hogy ennek értelmében a vaddisznóelhullást vagy -megbetegedés észlelését a vadászterület szerint illetékes hatósági, illetve jogosult állatorvosoknak be kell jelenteni.

Az intézkedés része, hogy valamennyi, elhullva talált vagy betegség tünetei miatt kilőtt vaddisznót a sertéspestis megállapítása vagy kizárása céljából laboratóriumi vizsgálattal egybekötött hatósági állatorvosi vizsgálatnak kell alávetni.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.