110 millió a paralimpiai felkészülésre
A magyar versenyzők az érmek mellett hat negyedik, öt ötödik, három hatodik, öt hetedik és öt nyolcadik helyezést szereztek. Ezzel az eredménytábla 49. helyét foglalja el Magyarország, amely a nemzetközi mezőnyben nagyjából középmezőnyt jelent - írja az MTI alapján az Új Szó.
A kormányszóvivő kiemelte, a kormány az idén is biztosította a magyar csapat részvételéhez szükséges támogatást. A Magyar Paralimpiai Bizottság működését segítő 16 millió forint mellett közel 110 millió forint volt fordítható a felkészülésre és a paralimpián való részvételre. A kínai játékokon a magyar sportolók úszásban és vívásban voltak a legeredményesebbek - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő, aki kiemelte Sors Tamás úszó, mint a legeredményesebb magyar sportoló, teljesítményét.
A paralimpián eredményt elérő sportolók az olimpián részt vevőkkel megegyező jutalomban részesülnek. Azaz az egyéni versenyszámokban az első három helyért 20, 18, illetve 14 millió forint egyszeri jutalom jár.


