A Richter a legerősebb láncszem, a Mol kullog hátul
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz európai részvénypiacok szerdán várhatóan többnyire emelkedéssel nyitnak, mivel a befektetők már elsősorban a vállalati eredményekre koncentrálnak. Közülük is az Euromoney által néhány napja a világ legjobb bankjának választott spanyol Santander Bank jól sikerült gyorsjelentése vitte el pálmát.

A fókusz ugyanakkor nem korlátozódik Európára, a piaci szereplők az Egyesült Államokból és Ázsiából érkező gyorsjelentéseket is árgus szemmel figyelik.
Az igazi hullám viszont csak holnap éri el a piacokat, olyan nagyvállalatok teszik közzé a beszámolójukat, mint a svájci Roche és Nestlé, valamint a francia TotalEnergies. A mozgalmasnak ígérkező hetet pedig az Európai Központi Bank kamatdöntése koronázza meg a vén kontinensen.
A Wall Street-i tőzsdezárás után pedig az Alphabet és a Tesla nyitja meg a Mag-7-nek nevezett részvények második negyedéves jelentési szezonját a tengerentúlon.
Mindehhez képest a hazai piacon, ahol már túl vagyunk egy keddi kamatvágáson a héten, a BUX emelkedéssel kezdte a napot, előző napi záróértékéhez mérten 0,2 százalékkal feljebb, 144 160 ponton startolt el. A Mol kivételével valamennyi blue chip drágult a becsengetést követően.
A kedden remeklő OTP árfolyama 0,1 százalékkal araszolt feljebb, 46 130 forint lett a nyitóára.
A Mol papírjai viszont 0,2 százalékkal, 4320 forintra gyengültek, holott a Brent hordónkénti jegyzése 2,3 százalékkal, 96 dollár fölé lőtt ki.
Az előző napon gyengélkedő Richter ugyanakkor korrekcióba fogott, a gyógyszerrészvény 0,8 százalékkal, 11 870 forintra erősödött.
A Magyar Telekom részvénykurzusa 0,5 százalékkal, 2676 forintra nőtt.
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
A forint lejtőre került. Az eurót már 363,3 forinton jegyzik, azaz tegnap óta 0,4 százalékkal emelkedett az árfolyama a bankközi devizapiacon.






